6895 találat a(z) Áfa cimkére

Hét helyet romlott adószintünk, áfára 96 óra évente Cikk

A különadók emelése miatt is hátrébb csúszott a nemzetközi rangsorban Magyarország, így már az abszolút középmezőnybe kerültünk. Az előttünk álló országok egyszerűsítették az adózást és csökkentették a terheket, nálunk nem történt előrelépés ebben, inkább nőttek a vállalkozások közterhei.

Sertésre és cukorra is bevezetnék a fordított áfát Cikk

A kormány támogatja a fordított áfa bevezetését különböző területeken – mondta egy konferencián Varga Mihály, a nemzetgazdasági tárca minisztere. Példaként a sertéságazatot, a mezőgazdasági terményeket, a cukor- és élelmiszerkereskedelmet említette.

Iskolának ingyenesen átadott új eszköz Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk egyik dolgozója azzal a kéréssel fordult a cég vezetőihez, hogy amennyiben lehetséges, egy meghatározott eszköz megvásárlásával cégünk támogassa gyermeke iskoláját. Tehát kifejezetten támogatási szándékkal vesszük meg az eszközt. Kérdésem lenne, hogy amennyiben ezt az eszközt megvesszük, milyen módon kell könyvelnünk, kell-e számlát kiállítani az átadásról, milyen dokumentáció szükséges az átadásról, és áfaszempontból hogyan kell elszámolni? Várom válaszukat, melyet előre köszönök.

Ingatlan sorozatjellegű értékesítése Kérdés

Most alakulna egy vállalkozás, mely használt, lepusztult lakásokat venne, felújítaná, majd felújítás után értékesítené őket. Vállalkozási formában, kft.-ben gondolkodnánk. Kérdésem arra irányulna, hogy az áfa hogyan befolyásolja a tevékenységet? Vétel például magánszemélytől, áfamentesen, felújítás levonható áfa mellett, értékesítés minden esetben áfaköteles? Vállalkozás számára milyen illeték kerülhet kiszámításra, vagy nincs illeték? Ilyen esetben szükséges-e energiaosztályba-sorolási minősítést végeztetni, vagy sem? Ezzel a tevékenységgel kapcsolatos fontosabb kérdésekre szeretnék választ kapni. Válaszukat tisztelettel várom és köszönöm!

Adózás internetes kereskedelmi tevékenység után Kérdés

Kérem szíveskedjenek részemre tájékoztatást adni: A magánszemély (továbbiakban: seller) beregisztrál a www.ebay.com aukciós oldalon, kifejezetten az ebay USA oldalán. Ezzel lehetővé válik a seller számára, hogy az ebayen vásároljon, eladjon. Vásárlásait bankkártyával elektronikusan egyenlíti ki. Egy megfelelő terméket kinézve az ebay oldaláról, annak képét, leírását lementve, seller ezt az ebayre feltöltve eladásra kínálja árrés alkalmazásával. A terméket ekkor még nem veszi meg, csupán tovább szeretné értékesíteni. Amikor a terméket értékesíti az ebay felületén, a vevő (buyer) a termék árát átutalja seller részére. Ezt követően seller az ebay oldalán a terméket megvásárolja és szállítási címnek megadja a vevő címét, aki tőle ezt megrendelte. Az ebay a terméket kiszállítja buyer részére. Seller a terméket a hozzá befolyt vételárból veszi meg. A bevételből kifizeti a terméket, az egyéb költségeit, a megmaradó összeget pedig a magyar magánszámlájára utaltatja. A seller nem birtokol, áruja nincs, a teljes tevékenység – a beszerzés, értékesítés, áru helye, szállítás és a teljes pénzmozgás – mind az USA-ban történik. Kérem, szíveskedjenek tájékoztatni a seller magyar magánszámlájára beérkező jövedelem adózási módjáról és mértékéről, milyen számlát kell kibocsátani a sellernek a vevő féle (kiemelt tekintettel az áfára!)? A seller lehet-e gazdasági társaság? Ha igen, az ő esetében hogyan történne az adózás és a számlázás? Köszönettel: Nagy Ágnes

Munkahelyi étkeztetés Kérdés

Tisztelt Szakértő! A munkahelyi étkeztetés helyes elszámolási és könyvelési módját szeretném kérdezni. Ha egy étterem a saját dolgozóinak munkahelyi étkeztetés formájában ad havi 12 500 forint természetbeni juttatást, és megfizeti utána a kedvezményes adót, akkor milyen nyilvántartási és elszámolási kötelezettségei vannak? A jelenléti ív alapján kapja meg minden munkavállaló a juttatást, és a munkahelyi étkezést a piaci áron számolva tüntetjük fel a bérlapokon, ezután fizeti meg a cég az adót. Kell kimutatni a bekerülési érték és az adott juttatás különbözetét (árrés), és meg kell ezután fizetni az áfát?

Költségek átterhelése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Van egy üzletkötő (német), aki más testvérvállalatunknál (Hollandia) van alkalmazásban DE mind az utazási költségeit, mind a bérét átszámlázzák nekünk (megállapodás alapján). Ezt hogyan kell kezelnünk? Milyen adózás (például áfa, tao stb.) alá esik? Esetlegesen milyen adóvonzata van? Hogyan, mi módon tudjuk ezeket az átszámlázott költségeket a könyveinkben szerepeltetni? Várom válaszukat.

Súg a NAV – az áfa-levonási jog és ellenőrzésének szempontjai Cikk

Az áfa a költségvetés egyik legfontosabb bevételi forrása, ezért ez az adónem jellemző céltáblája az adóhatósági vizsgálatoknak is. A NAV honlapján a közzétett 3010/2015. számú útmutatója összefoglalja azokat a szempontokat, amelyekre az ellenőrzés épül.

Megjelent a novemberi VálaszAdó Cikk

Vád az áfacsaló képviselő ellen Cikk

Vádat emelt egy pécsi önkormányzati képviselő ellen a Pécsi Járási Ügyészség költségvetési csalás bűntette miatt – tájékoztatta a Baranya Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

Új áfafizetési módszer: megosztják az ellenértéket Cikk

Az Olaszországban bevezetett, speciális áfafizetési metódus segítségével csökkenthető az áfaelkerülés és nemfizetés kockázata, miközben a közszféra késedelmes fizetése miatti vállalati kitettség is kontroll alá kerül. A megosztott fizetési modell (split-payment) előnye, hogy az áfafizetési kötelezettség első pontjától átláthatóvá teszi az adófizetési és bevallási folyamatot, így bevezetése más tagországokban is vizsgálat tárgya lehet – emeli ki az RSM szakértője.

Drasztikus adócsökkentés a szomszédban Cikk

Már jövőre a jelenlegi 16-ról 5 százalékra csökken Romániában az osztalékadó – döntött sürgősségi rendeletben kedden a bukaresti kormány.

Új adószabályok 2016-ban: lehet, hogy ezeket már el is felejtette? Cikk

Bár az őszi adócsomag számos – főként az adózás rendjét érintő – új szabályt tartalmaz, a vállalkozásoknak nem szabad elfelejteni, hogy a jövő évi adótörvény-változások nagy részét már nyáron elfogadták – emlékeztet a MAZARS legfrissebb összefoglalója.

Razziában fogták le a milliárdos járulék- és áfacsalókat Cikk

A NAV pénzügyi nyomozói egy napon két bűnszervezetet számoltak fel. Egymilliárd forintot meghaladó értékben foglaltak készpénzt, ingatlanokat és járműveket; több mint hatvan bankszámlát zároltak. A két ügyben 34 gyanúsítottat hallgattak ki, nyolcan vannak előzetesen letartóztatásban.

2005-ben áfásan vásárolt telephely értékesítése, illetve áfavonzata Kérdés

Vásároltunk, illetve építettünk egy telephelyet, mely bekerülési összegének az áfáját visszaigényeltük. A telephelyet értékesítettük. Kérdésem az hogy most, az értékesítéskor felszámolok-e áfát?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Követelés értékvesztése

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 május
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink