7919 találat a(z) ÁFA cimkére

Cikk

Többrészes írásunkban részletesen ismertetjük az általános forgalmi adó levonásával kapcsolatban felmerülő legfontosabb tudnivalókat. Cikksorozatunk első részében részleteztük az adólevonási jog gyakorlásának alapvető feltételeit, a második rész ismertette a számlára mint speciális okiratra vonatkozó előírásokat, jelen írásunkban pedig az ügylettípusokat, illetve az ezekhez kapcsolódó áfaszabályokat foglaljuk össze.

Cikk

Két egészségügyi intézményt érintő, félmilliárd forintot meghaladó kárértékű csalássorozat ügyében több mint ötven gyanúsítottat hallgattak ki a budapesti gazdaságvédelmi nyomozók. Az eljárás során többek között egy jachtot is lefoglaltak – közölte a rendőrség a police.hu oldalon pénteken.

Cikk

Rohamosan közeledik a november, ami azt is jelenti, hogy azoknak a kapcsolt vállalkozásoknak, akik még nem élnek a csoportos társasági adózás lehetőségével, ideje átgondolni a szabályok által nyújtott előnyöket. Ahhoz, hogy megalapozott döntés születhessen, érdemes az esetleges hátrányokra is gondolni, ideértve az adminisztratív teendőket is. De vajon azzal is tisztában vannak a társaságok, hogy az áfa is tartalmazza a csoportos adózás lehetőségét, igaz, eltérő előnyökkel és kockázatokkal? A mikrofonnál: dr. H. Nagy Dániel, Partner, Adó- és Jogi Szolgáltatások és dr. Simon Gergely, Igazgató, Adó- és Jogi Szolgáltatások, Forvis Mazars.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyéni vállalkozó táppénzen

Széles Imre

tb-szakértő

Gyes melletti munkavégzés adminisztrálása

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Gyes melletti munkavégzés

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink