hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Bérkompenzáció jövőre: így nem vinnének haza kevesebbet a minimálbéresek

  • adozona.hu
3

A szuperbruttó jövő évi felezésével ugyan kevesebb szja-t kéne fizetni, de nem ugyanannyival csökkenne a minimálbéresek adója, mint a másfélszer annyit keresőké. Van megoldás, hogy ne járjanak rosszul a minimálbéresek.

A Népszabadság néhány nappal ezelőtti írásában a Varga Mihállyal készült interjút elemzi: Ennek alapján úgy tűnik, a bérkommandónak meg vannak számlálva a napjai. Varga Mihály szerint az adóváltozások miatt senkinek sem csökkenhet a nettó jövedelme. Eddig a kormány a munkáltatóktól várta el a nettó bérek szinten tartását. Varga Mihály szerint a nettó bérek szinten tartása azonban a kormány feladata, a munkáltatók feladata a bérek reálértékének megőrzése.

Korábban már többször megírtuk, hogy az adójóváírás jövedelem-jogosultsági határának és havi mértékének csökkentése miatt a nettó bérek is alacsonyabbak lettek.Az eddigi kormányzati tervek szerint a csökkenő nettó bérek kompenzációja a munkáltatókra hárult volna. Varga Mihály szerint az ősszel beterjesztésre kerülő adómódosításokban megőrzik a nettó bérek szintjét. A szuperbruttó korrekciós tényező 2012-től érvényes felezése valamivel több, mint 2 százalékkal (2,16) csökkenti a jövedelemre vetített szja-terhelést. Ez azonban eltérő összeget jelent a 78 ezer forintos minimálbérnél és a 180 ezer forintos jövedelemnél. A problémának létezik egy matematikai megoldása.

A megoldás ugyanaz, mint 2002-ben lett volna a minimálbér adómentessé tételekor. A jogosultsági határt a mindenkori minimálbér 12-szereséhez kell igazítani. Eddig az összegig járna teljes egészében az adójóváírás. Ez számokban a következőt jelentené: az adójóváírás havi mértéke 1 700 forinttal 10 400 forintra csökkenne. A jogosultsági határ 78 * 12 = 936 ezer forint jövedelem lenne. Innen kezdődne az adójóváírás „elfogyása”.

Az elfogyás mértékét úgy kell meghatározni, hogy az közel megegyezzen a 2 százalékos szja csökkenéssel. Így megvalósítható az adójóváírás részbeni kivezetése úgy, hogy a jövedelmek nettó értéke nem csökkenne. A kérdés már csak az, hogy az őszi adóváltozásokat megint politikusok készítik, vagy bevonják a szakembereket is?

Angyal József
okleveles adószakértő
Adózóna
 
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (3)
jaegtoer

fizessen csak adót "mindenki" minden forint után. így mindenki tudhatja milyen az adófizetés.

gondolkodó

nagy örömmel olvasom, hogy remény van megint a jóváírásra, kompenzációra és megkerülő kiskapukra. Ezeket a mezei adózók ugysem tudják érvényesíteni.
A kis kínai szerint NEKEM TECCIK!

renitencs

Jelenleg a nagyon magas (járulékplafon feletti) kereseteket terheli a legkevesebb közteher. Ehhez kellene egy pár százalékponttal magasabb (20-22) SZJA-kulcsot rendelni, az adójóváírás "elfogyását" pedig örökre elfelejteni, mert az mindig a közepes jövedelműeknek a kárára jelentett egy magasabb "középső" adókulcsot. Igaz, már 1991 tavaszán is meglebegtettek egy középen csúcsosodó adótábla-variánst (a 20-30-50-35 %-os kulcsokkal), de akkor lemondtak róla. Az adójóváírás elfogyásának jelenlegi módszere ennek a "minden terhet a középrétegre" koncepciónak a burkolt visszacsempészése.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Magánszemély termékbeszerzése EU-ból

Nagy Norbert

adószakértő

Külföldi autó tartós bérlet

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 november
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
hirdetÉs