hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Egyablakos ügyintézés a NAV-nál

  • MTI

A költségvetés bevételi előirányzatainak hatékonyabb és gazdaságosabb teljesítését, az egyszerűbb, végső soron az egyablakos ügyintézés bevezetését tekinti legfontosabb céljának az egykori VPOP és APEH összevonásával létrejött Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Fazekas Jánosné regionális adófőigazgató szerint a felső irányításban létrejött összevonást követően az elkövetkező egy-két évben valósul meg a regionális és a megyei szintű szervezetek összevonása is. Jelenleg az észak-alföldi főigazgatóságon és a hozzá tartozó három megyei - Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg - igazgatóságon összesen 1611-en dolgoznak, 50 zárolt létszámuk van. Várhatóan sokan élnek majd a lehetőséggel, és 40 év munkaviszony után nyugdíjba mennek - tette hozzá Fazekas Jánosné.

Mező Gábor ezredes, észak-alföldi vám- és pénzügyőr főigazgató elmondta: szervezetükben december 31-ig 1004-en voltak, 13 informatikus átkerült az adóhivatalhoz, így jelenleg 24-en hiányoznak a szervezetből, de a nyugdíjba menőkkel január végéig a hiányzók száma 70-re növekszik. Az MTI érdeklődésére Mező Gábor közölte: tavalyi bevételi irányzatuk 33 milliárd forint volt, amit 10 milliárddal túlteljesítettek.

Ugyanakkor ennél sokkal több jövedéki bevétel keletkezett a régióban, ugyanis fontos feladatuk a cigaretta- és az üzemanyag csempészet elleni fellépés, aminek a büntetéseit a közép-magyarországi regionális vámszervekhez kell befizetni. Az ezredes szerint elkezdődött a vám- és az adóhivatalok informatikai rendszerének egységesítése, amely után ezen a területen is megvalósulhat az egyablakos ügyintézés.

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Víztakarékossági program

Nagy Norbert

adószakértő

Nyelvvizsga-szervezési díj

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink