Adóellenőrzés miniszteri felügyelettel

Megosztás Tetszik

A 17. kerületi Ampere utca 34. számú épülete senkinek sem tűnik fel Párizsban. Több tucat adóellenőr dolgozik benne, távol a kutató tekintetektől. A hivatal neve sem különösebben izgalmas: Vagyoni Helyzetek Ellenőrzésének Országos Központja (DNVSF). A párizsi Le Monde is csupán azért szentelt hosszabb riportot a diszkrét intézménynek, mert Franciaország leggazdagabb asszonya, a L'Oréal cég örököse, Liliane Bettencourt államüggyé vált feltételezett adócsalása nyomán előtérbe került az a kérdés, hogy miként ellenőrzik a különösen tehetős vagy híres adófizetőket.

A francia költségvetési miniszter 2008-basn személyesen is ellátogatott az épületbe, miután kezébe került egy lista, amely 3000 adócsaló nevét tartalmazta. Látni akarta, hogyan kezelik az adatokat a hivatalban. Amikor aztán 2009-ben amnesztiában részesítették azokat, akik bejelentették és hazatelepítették Franciaországba külföldön kezelt vagyonukat, valamennyi dosszié ide, a Rue Ampere 34-be került. Azóta sem derült ki, hogy pontosan milyen feltételek mellett tértek vissza ezek a vagyonok. A minisztert egyébként Eric Woerth-nek hívták, az ő felesége volt a Liliane Bettencourt vagyonát kezelő cég egyik vezető alkalmazottja: ez vált államüggyé a nyáron.
   
Az Ampere utca 34-ben őrzik a "kényesnek" minősített adódossziéket. Itt tárolják az ismert művészek, az élsportolók, a nyilvánosság előtt gyakran szereplő üzletemberek, a médiahírességek és a politikusok vagyonnyilvántartását. 2009 óta ide tartoznak az olyan adófizetők, akik évi 220 ezer eurót (hozzávetőleg 63 millió forintot) meghaladó jövedelmet és 3 millió eurónál nagyobb vagyont mondhatnak magukénak.
   
Újságíró még soha nem járt ezen a helyen, még a szabályos engedéllyel rendelkezőket sem engedik be - kiszivárogtatások azonban már történtek. 1989-ben a Le Canard Enchainé című szatirikus lap megjelentette a Peugeot autógyár elnök-vezérigazgatójának, Jacques Calvet-nek az adóbevallását, méghozzá akkor, amikor a cég sochaux-i üzemében éppen sztrájkoltak. Az akkori költségvetési miniszter, Michel Charasse utasítására addig példátlan vizsgálat indult magán az adóhivatalon belül.
   
2005-ben újabb riadalom, ekkor hat fontos politikai személyiség 2003. évi adóbevallása tűnt el. Az érintettek listája imponáló volt: két volt szocialista miniszterelnök, Lionel Jospin és Laurent Fabius, továbbá Robert Badinter, az alkotmánytanács volt elnöke, Claude Chirac, az államfő lánya, Claudie Haigneré űrhajósnő, aki akkor a Raffarin-kormány minisztere volt, és végül maga a gazdasági miniszter, Hervé Gaymard szerepelt rajta.
   
Azóta az őrizetet még jobban megszigorították. Az informatikai rendszer jelez minden be nem jelentett beavatkozást, és egyetlen adóellenőr sem juthat hozzá olyan aktához a kényesnek minősítettek közül, amely nem a saját felügyeleti körzetébe tartozik.
 
A költségvetési miniszterek, akár jobb-, akár baloldali volt a kormány, mindig különleges figyelmet szenteltek a kiemelten kezelendő dossziéknak. Michel Charasse, aki 1988-tól 1992-ig töltötte be a tisztséget, különösen fontosnak tartotta ezt a kérdést. Néhány hónappal kinevezése után a szocialista miniszter egyik este a tévéből, egy szórakoztató műsorból tudta meg, hogy Alain Barriere énekes, akinek meggyűlt a baja az adóhivatallal, azzal vádolta a hatóságot, hogy "a Gestapo módszereit alkalmazta" vele szemben. Ettől fogva Charasse megkövetelte, hogy egyetlen hírességnél se folytassanak adóügyi felülvizsgálatot a vele való egyeztetés nélkül.
   
Utódai, így az őt 1992-ben követő Martin Malvy, majd 1993-tól Nicolas Sarkozy megtartották ezt a szokást. Sarkozy a Jacques Chirac elnök és a vele szemben fellépő Édouard Balladur miniszterelnök vetélkedése idején lépésről lépésre követte annak az adóellenőrzésnek az állomásait, amelynek célpontja Jean-Claude Méry ingatlan-befektető volt. Az üzletember a Chirac által létrehozott RPR párt egyik fő titkos pénzügyi támogatójának bizonyult.
  
A gazdasági válság kibontakozásával az adóhivatal szerepe a Le Monde szerint politikailag még fontosabbá vált. A miniszterek nem egyszer hathatós eszköznek tekintették, amelyet tetszés szerint alkalmazhattak a költségvetés javára vagy a bajbajutott vállalkozások megvédésére.
   
Mindez továbbra is a legnagyobb titokban zajlott. A lap idéz egy adóellenőrt, aki szerint "az adófizetőkkel való kapcsolat javítása érdekében, különösen a vagyonosabbak esetében, egyre inkább testre szabták az adózást visszatérítések és kivételek révén, amelyeket esetről esetre fölöttébb változó kritériumok alapján határoznak meg". Mindennek fényében Henri Emmanuelli, aki 1983 és 1986 között volt költségvetési államtitkár, úgy véli, igencsak komolytalan dolog azt állítani, hogy a miniszter nem szól bele. "Csak éppen semminek sincs nyoma, semmit sem írnak le. De minden részletet a miniszter vagy a miniszter titkársága és az adóhivatal vezetője beszél meg" - magyarázta. És ehhez el sem kell menni az Ampere utca 34-be.
   
Amúgy Eric Woerth ma már más tárca élén áll, munkaügyi miniszter. Az elnök és a kormány felsorakozott mögötte, de elődei szkeptikusan fogadják arra vonatkozó nyilatkozatait, hogy ő nem is ismerte Bettencourt asszony pénzügyi helyzetét.