hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Fizetésképtelen cégek: új piac a rosszhiszemű alapítóknak

  • HVG

A válság sokak szerint újabb lendületet adott a jogi szabályozás foghíjait kihasználó cégeltüntetőknek. Bár egyre több a kritikus hang, továbbra sincs törvényalkotói szándék a helyzet orvoslására.

Még az üzleti információkat kezelő cégeknek is egyre nehezebb kiszűrniük a panamázó adósokat, hiszen a fizetésképtelenség számos, korábban jól teljesítő vállalatot is magával rántott. Követeléskezelői tapasztalatok szerint az idén szinte az összes ágazatban romlott a fizetési morál, az üzleti szerződéseknél 20-30 százalékkal meghosszabbodott a teljesítések határideje 2008-hoz képest. A főként a problémás ágazatokban – például az autó- és építőiparban – ügyfélkörrel rendelkező Direktinfó Kft. összesítése szerint az átlagos fizetési késedelem is nőtt, a tavalyi 85 nap után az idén már a 110 napot is meghaladta. Kedvezőbbek a Dun & Bradstreet cégminősítő tapasztalatai. A kft – amelynek ügyfélköre profilját és méretét tekintve is vegyes – tapasztalatai szerint a válság hajszálnyi, átlagosan egynapos javulást hozott a teljesítési határidők terén. Ez az adat sokak szerint csalóka.

„A meghatározó piaci szereplők a krízis miatt rövidebb határidőket írnak elő, gyakran pedig előre fizetést követelnek megrendelőiktől” – magyarázta a HVG-nek Thummerer Péter, a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetségének elnöke. Szerinte a multinacionális cégek, valamint az olyan társaságok tudtak fegyelmet tartani, amelyeknek a terméke vagy szolgáltatása nehezen helyettesíthető. Ám a cégek túlnyomó része – különösen a kis- és középvállalkozások – egyre kijjebb tolódó fizetésekkel kénytelen szembesülni. Vevőként még a jó pozícióban lévő cégek is igyekeznek minél későbbre halasztani a követelések kiegyenlítését.

A késve fizetés – mint alternatív finanszírozási forma – azonban könnyen tönkreteheti a túlélésüket egy-egy ügyletre alapozó szállítókat. A nehézségekre utalnak az Opten Kft. adatai: 2008-ban novemberig 10,5 ezer, míg az idei év azonos időszakában már közel 14 ezer cég ellen indult felszámolási eljárás. Ám az adatok a korábbinál élénkebb trükközést is jeleznek, hiszen tavaly decemberben 550 ezer cég működött Magyarországon, míg jelenleg közel 570 ezer. Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója megjegyezte, hogy az árbevételt nem produkáló vállalkozások száma 150-200 ezer körül lehet. Érzékelhető, hogy a rosszhiszemű cégalapítóknak új „piacot” teremtettek az értékesítési lehetőségek szűkülése miatt megszorult vállalatok.

Kiss Gergely Örökké adósok című cikkének folytatását olvassa el a friss HVG-ben (2009. december 19./51. szám)

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkaügyi nyilvántartás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Irodaépületen reklámtábla elhelyezése

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink