hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Béren kívüli juttatás: a kkv-k jövőre is megtartják cafeteriat

  • MTI

A munkaerő túlnyomó többségét foglalkoztató kis- és középvállalkozói (kkv) szektorban működő cégek többsége a következő egy évben is élni fog a béren kívüli juttatás lehetőségével - közölte a K and H Bank legutóbbi felmérésének megállapítását.

A bank megbízásából a GfK Hungária Piackutató cég által végzett felmérés szerint 2009 harmadik negyedévében a megkérdezett 700 kis- és közepes vállalkozás 64 százaléka mondta azt, hogy ad béren kívüli juttatást dolgozóinak, míg 36 százalékuk nem kíván élni ezzel a lehetőséggel a következő egy évben.
   
Egy negyedévvel korábban, 2009 második negyedévében a megkérdezett kkv-k 66 százaléka válaszolt úgy, hogy él a béren kívüli juttatás lehetőségével, és 34 százalékuk mondta ennek ellenkezőjét. A felmérés szerint a kkv szektoron belül a nagyobb vállalkozások dolgozói számíthatnak béren kívüli juttatásra.
   
A béren kívüli juttatások körében továbbra is legnagyobb jelentőséggel az étkezési hozzájárulás bír. A béren kívüli juttatást adó középvállalkozások 55 százaléka, a kisvállalkozások 43 százaléka, a mikrovállalkozások 40 százaléka étkezési hozzájárulást ad a dolgozóinak.
   
Ezt követi a közlekedési költségtérítést nyújtó cégek aránya, amely a középvállalkozásoknál 45 százalék, a kisvállalkozásoknál 36 százalék, a mikrovállalkozásoknál 28 százalék.
   
Pénzbeli jutalommal a középvállalkozások 21, a kisvállalkozások 19, a mikrovállalkozások 20 százaléka él.
   
Üdülési csekket a középvállalkozások 20 százaléka, a kisvállalkozások 14 százaléka, a mikrovállalkozások 17 százaléka ad.
   
Egészségpénztári befizetést tervez a következő egy évben a középvállalkozások 19, a kisvállalkozások 11, a mikrovállalkozások 14 százaléka.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink