hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szja-változások: kinek lesz vastagabb a pénztárcája?

  • dr. Marosi Andrea

Az Országgyűlés által elfogadott törvény értelmében 2010. január 1-jét követően változik a személyi jövedelemadóról szóló törvény több előírása, a végleges, elfogadott törvény több tekintetben eltér a korábbi javaslattól. 2010-től a személyi jövedelemadó alapja a bruttó jövedelem munkáltatói járulékokkal (társadalombiztosítási járulék, illetve egészségügyi hozzájárulás), növelt összege lesz - írja a PricewaterhouseCoopers hírlevele.


Amennyiben az így kiszámított összevont adóalap nem haladja meg az 5 millió forintot, 17 százalék személyi jövedelemadót kell levonni, 5 millió forintos éves jövedelem felett pedig 850 000 forintot és az  5 millió forint feletti rész 32 százalékkal adózik. A munkáltatói és a munkavállalói járulékok alapja  ugyanakkor továbbra is a bruttó jövedelem marad. Változnak az adójóváírás szabályai is, a jogosultsági határ kitolásával azt jelenleginél lényegesen magasabb jövedelemig lehet majd igénybe venni - olvasható a hírlevélben.

A jelenleg elfogadott törvény már tartalmazza a 2011-től alkalmazandó változást az adókulcs sávhatárát illetően.
- Az adótábla 17 százalékos sávhatára 1,7 millió forintról 5 millió forintra emelkedik. 5 millió forintig 17 százalékos, az e feletti részre pedig 32 százalékos kulcsot kell majd alkalmazni.
- A korábbi tervekkel ellentétben megmarad a jelenleg évi 7 446 000 forintot meghaladó jövedelem felett fizetendő
szolidaritási adó, azonban egyszerűsítési okokból, ezt a személyi jövedelemadóba építve, annak felső kulcsában kell majd megfizetni.
- A jelenlegi törvény szövegében már szerepel, azonban 2011-ben lép hatályba az a rendelkezés, amely szerint az adókulcs sávhatára 15 millió forintra emelkedik.
- A jelenleg 1,5 százalékos munkavállalói járulék beépül a jelenleg 6 százalékos egészségbiztosítási járulékba,
amely így 7,5 százalékra emelkedik.
- Az adójóváírás jogosultsági határa kitolódik, a jelenlegi 1 250 000 forint helyett 3 188 000 forint éves jövedelemig teljesen, 4 698 000 forintig pedig részlegesen lehetne igénybe venni. Mértéke a bér 17 százaléka lesz, hónaponként maximum 15 100 forint.

A személyi jövedelemadó-rendszer átalakításával egyszerre, 2010-től minden jövedelemre kiterjed a munkáltatók által fizetendő járulékok csökkentése. Így a 2009. július 1-jétől a minimálbér kétszereséig érvényesíthető 5 százalékos járulékcsökkentés általánossá válik, tehát a munkáltatóknak munkavállalóik után összesen 27 százalékos tb- illetve munkaadói járulékok kell fizetni, az eddigi 32 (29+3) százalék helyett. A jelenleg havonta fizetendő 1950 forintos tételes egészségügyi hozzájárulás eltörlésre kerül, azonban az új jövedelemadó alappal együtt a 11 százalékos egészségügyi hozzájárulás 27 százalékra emelkedik.

- A munkáltatók által fizetendő járulékok csökkentése 2010. január 1-jétől minden jövedelemre kiterjed, 32 százalékról 27 százalékra csökken, amely úgy valósul meg, hogy a jelenlegi 5 százalékos munkáltatói egészségbiztosítási járulék 3 százalékra csökken, amely már tartalmazza a munkaadói járulékot is. A 3 százalékos
egészségbiztosítási járulékból ugyanis 1 százalék a jelenlegi 3 százalékos munkaadói járulék, amely így külön járulékként megszűnik 2010-től.
- Megszűnik a tételes EHO.

A fenti változtatások életbe lépésével 2010-től számításaink szerint a legnagyobb mértékű nettó jövedelememelkedés bruttó 190 000 és 300 000 forint közötti havi jövedelem mellett lesz érzékelhető - tájékoztat a PwC.

Egy havonta bruttó 200 000 forintot kereső munkavállalónak a változtatások havonta több mint 15 000 forintos nettó bérnövekedést jelentenek, 240 000 forintnál majdnem 25 000 forint a havi emelkedés, a bruttó 600 000 forintot keresők esetében azonban már csak valamivel kevesebb, mint 10 000 forint nettó bérnövekedéssel jár a változtatás.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink