hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Költségvetési bizottság: általános vitára alkalmas az adótörvények módosító javaslata

  • MTI

A szocialista képviselők igenlő szavazatával, a többi párt ellenszavazatai ellenében, hosszas vita után bocsátotta a parlament költségvetési bizottsága általános vitára az egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló törvényjavaslatot csütörtöki ülésén.

A Fidesz képviselői elsősorban a burkolt adóemelést kifogásolták, míg az SZDSZ képviselői azt hiányolták, hogy a módosítás egy eleme sem járul hozzá a gazdaság élénkítéséhez. Kóka János (SZDSZ) kifejezetten azt javasolta, hogy a kormány vonja vissza a beadott javaslatot és készítsen újat.

Karácsony Imréné pénzügyminisztériumi szakállamtitkár a módosítások közül a cégautó adót emelte ki, amit minden olyan autó után fizetni kell, amelyre költséget számolnak el. Jelenleg a több mint 400 ezer cégautó közül alig 30 ezer után fizetnek adót - mondta a szakállamtitkár.

Mádi László (Fidesz) burkolt adóemelésnek nevezte a bírságok emelését, továbbá azt is, hogy a személyi jövedelemadó kulcsai változatlan értékhatárokhoz kötődnek, így ha lesz béremelés, akkor növekszik az adóterhelés. Ide sorolta a cégautó adót is.

Kovács Tibor (MSZP) védelmébe vette a cégautó adót, mondván, hogy többen fognak kevesebbet fizetni. Kóka János (SZDSZ) éppen ezt kifogásolta, mivel a kisvállalkozók ezt már nem tudják kifizetni, ugyanakkor a nagy kategóriájú vezetői kocsikat üzemeltető cégek adója indokolatlanul csökken. Molnár Albert (MSZP) az egalizált cégautó adót - 1 600 köbcentiig 8 ezer, afelett 14 ezer forint - azzal védte, hogy a nagy kocsik vásárlásakor sok adót fizet a cég, amit folyamatosan folytat a benzinadó révén.

Kóka János kitért azokra az elmaradt adóreformokra, amelyek el nem fogadása hozzájárult ahhoz, hogy az SZDSZ kilépett a kormányból. Példaként említette egyebek közt az ingatlanadó elmaradását. Ezt azért tartotta fontosnak, mivel a minimálbéren bejelentett, százmilliós villákban lakó cégvezetők az ingatlanadó révén legalább hozzájárultak volna a közterhekhez. Kifogásolta azt is, hogy az eva törvény tervezett módosítása szerint az egyszerűsített módon adózóknak is gyűjteniük kellene a számlákat. "Hol itt az egyszerűsítés?" - kérdezte.

Katona Béla (MSZP) célzásokat tett a Kóka János minisztersége alatt született intézkedésekre, valamint az ingatlanadóval kapcsolatosan a villájára. Azt javasolta, hogy Magyarország vegye át a német adóhivatal módszereit.

Horn Gábor (SZDSZ) élesen reagált Katona Béla felvetéseire, mivel éppen az MSZP ellenállásán bukott meg például a MÁV rendbetétele és az adóreform. A módosító javaslatokról pedig úgy vélekedett, hogy azok enyhe adóemelést tartalmaznak, mindennemű egyszerűsítés nélkül.

Mádi László végül az iránt érdeklődött, hogy egy három autóval rendelkező kis társaságnak miképpen változik a cégautó adója. Karácsony Imréné úgy válaszolt: jelenleg 60-120 ezer forint, jövőre viszont 21-45 ezer forint lehet.

A bizottság csak a 14 MSZP-s képviselő igen szavazatával (10 ellenszavazattal) minősítette általános vitára alkalmasnak a törvényjavaslatot.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink