hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Fogyatékkal élők: több adókedvezményt kérnek a munkáltatóknak

  • MTI

A jogszabályok módosítását sürgették az érintettek a fogyatékkal élők foglalkoztatási lehetőségeiről pénteken a fővárosban rendezett nyilvános meghallgatáson. Szabó Máté ombudsman közölte: jövőre vizsgálatot indít a fogyatékkal élők emberi jogainak érvényesüléséről. Lévai Katalin szocialista EP-képviselő szerint a társadalomnak, a gazdaságnak ki kell használnia a fogyatékkal élő emberekben rejlő tehetséget és tudást.



Bernáthné Székely Julianna, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) képviseletében arról beszélt, hogy ha munkát adnak a fogyatékkal élőknek, az a társadalom és a gazdaság számára is hasznos. Kitért arra, hogy a jelenlegi szabályozás szerint a 20 főnél több alkalmazottat foglalkoztató cégeknél a dolgozók öt százalékának megváltozott munkaképességűnek kell lennie, ha ez nem teljesül, akkor rehabilitációs hozzájárulást kell fizetni. Elmondta, azt javasolják, hogy a hozzájárulás összegét jelentősen emeljék, illetve akik vállalják a fogyatékkal élők foglalkoztatását, jelentős adókedvezményben részesüljenek. Véleményük szerint differenciált állami támogatásra lenne szükség a munkahelyteremtéshez is, a jelenlegi rendszer ugyanis nem segíti az esélyegyenlőséget.

Szöllősiné Földesi Erzsébet, a MEOSZ elnökségének tagja elmondta: a fogyatékos emberek keresik helyüket a munkaerőpiacon. Ugyanakkor ha sikerül is munkát találniuk, sokszor további nehézségekkel kell szembesülniük munkahelyükön. Hozzátette: a fogyatékos emberek nem gondolják, hogy csak a jogszabályok megváltoztatásával a munkáltatók szemléletét meg lehet változtatni, de abban hisznek, hogy ha megfelelő a törvényi szabályozás, akkor a munkaadók nem tehetnek meg bármit. Kitért arra, hogy az egyenlő bánásmód törvénye rögzíti ugyan az ésszerű alkalmazkodás fogalmát, de szükség van a munkáltatók számára útmutatókra is, annak kifejtésére, hogy ez egész pontosan mit is jelent.

Gulyásné Bölkényi Ágota, aki születésétől fogva látássérült, arról beszélt, hogy jelenleg nincs olyan szabályozás, ami az érintettek közszférában való foglalkoztatását segítené. Létezik ugyan a megváltoztatott munkaképességűekről szóló kormányrendelet, ez azonban nem terjed ki a közigazgatási, állami, önkormányzati költségvetési szervekre. Ezek csak saját költségükre foglalkoztathatnak fogyatékkal élőket. Hozzáfűzte: szükség lenne az akkreditációs eljárás egyszerűsítésére is, jelenleg ugyanis a munkaadók nehezen tudnak hozzájutni a támogatásokhoz. Kocsi Béla, a Hotel Panda tulajdonosa elmondta: náluk az alkalmazottak 90 százaléka fogyatékkal élő. Sokan nem hittek kezdeményezésükben, ugyanakkor mára kiderült, a modell működőképes.

Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa közölte: jövőre azt tervezi, hogy a fogyatékkal élők emberi jogi problémáit teszi egy vizsgálat tárgyává. "Emberi méltóság korlátok nélkül" - ennek a mottónak a jegyében kívánnak majd a fogyatékkal élők problémáihoz közelíteni - mondta. Borza Beáta, az ombudsmani hivatal főosztályvezetője arról számolt be, hogy az elmúlt 10 évben 46.863 ügy érkezett a hivatalhoz, ebből viszont csupán 376 volt olyan, ami a fogyatékkal élőket érintette.

A társadalomnak, a gazdaságnak ki kell használni a fogyatékkal élő emberekben rejlő tudást és tehetséget, hiszen attól, hogy valaki mozgássérült, látássérült, vagy más fogyatékossága van, még remek szakember lehet - nyilatkozta Lévai Katalin szocialista európai parlamenti képviselő a meghallgatást követően. Elmondta, hogy a fogyatékossággal élő, speciális igényű embereket minél nagyobb számban szeretnék a nyílt munkaerő piac felé irányítani, amihez a munkaadók jóval nagyobb ösztönzésére lenne szükség. Rámutatott: a jelenleginél hatékonyabb ösztönző rendszer kialakítása ezen a téren állami feladat.

"Ha ezeket a lehetőségeket egy gazdaság nem használja ki, hogy ha tehernek tekinti, akkor rosszul is gazdálkodik, irracionális döntéseket hoz" - fogalmazott Lévai Katalin. Az MTI-hez eljuttatott előzetes tájékoztató anyag szerint Magyarországon jelenleg a megváltozott munkaképességű embereknek alig 10 százalékát foglalkoztatják, miközben ez az arány az EU államaiban 40-50 százalék.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Válassza az Ön számára legkedvezőbb előfizetési csomagajánlatunkat!

start
max
prémium kredit
Adózóna
365 napos előfizetés
Különszámok A különszámok
digitálisan is elérhetők!
A különszámok
digitálisan is elérhetők!
HVG Adó 2025
HVG TB 2025
HVG Munkajog 2025
Éves garantált kreditpontok
(minimum 16+16+2)

Éves garantált kreditpontok (minimum 16+16+2)

    Az Adózóna Prémium Kredit vagy Extra csomagok megrendelésével egy tetszőleges személy garantált minimum 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult a System Media Kft-nél. 2025-ös elszámolási évre szóló kreditpontok.

X
Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok

Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok

    Az Adózóna Max, Prémium-Kredit és Extra csomagok tartalmazzák az Adózóna által szervezett valamennyi webináriumot, amely az előfizetés időszakában kerül meghirdetésre.

    Ízelítőként 2024 rendezvényei:

    • IFRS-változások: új standardok és módosítások
    • Adóellenőrzésről érthetően
    • Mesterségesintelligencia-szabályozás az EU-ban (AI Act)
    • eÁfa 2024: a digitális adózás új korszaka
    • Foglalkoztatás 2024-ben: munkajogi, munkavédelmi változások

    2023 rendezvényei:

    • Nemzetközi adózás és munkajog – fókuszban a külföldi kiküldetések
    • EPR-kötelezettség: új előírások gyártókra, forgalmazókra és logisztikai szolgáltatókra
    • Visszaélés-bejelentési szabályok és gyakorlati teendők
    • EPR-kötelezettség: közeledik az első bevallás
    • Visszaélés-bejelentési szabályok, teendők
X
Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihoz. Részletek >>

Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihoz

Az Adózóna előfizetői ingyenesen jutnak hozzá az Útmutató cégvezetőknek című kiadvány tartalmaihoz. A hozzáférést befizetés után automatikusan aktiváljuk, az eddig megjelent cikkek a https://hvg.hu/360/Utmutato-cegvezetoknek oldalon érhetők el.

X
Ár (nettó + 27% Áfa)
* Az előfizetés éves díja egyösszegben fizetendő!
3 500 Ft + áfa / hó*
éves díj 41 990 Ft + áfa* (bruttó: 53 327 Ft)
4 333 Ft + áfa / hó*
éves díj 51 990 Ft + áfa* (bruttó: 66 027 Ft)
5 583 Ft + áfa / hó*
éves díj 66 990 Ft + áfa* (bruttó: 85 077 Ft)
Megrendelem Részletek

A START előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk

  • » Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihoz.
  • » 365 napos adozona.hu hozzáférés:
  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum használata
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
X
Megrendelem Részletek

A MAX előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk

  • » 2025-ös HVG Adó-különszám
  • » 2025-ös HVG Tb-különszám
  • » Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihoz.
  • » Valamennyi az előfizetési időszakban meghirdetett Adózóna webinárium
  • » 365 napos adozona.hu hozzáférés:
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum használata
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
X
Megrendelem Részletek

A PRÉMIUM KREDIT előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk

  • » 2025-ös HVG Adó-különszám
  • » 2025-ös HVG Tb-különszám
  • » 2025-ös HVG Munkajog-különszám
  • » Garantált 16+16+2 kreditpont a 2025-ös kreditpontszerzési évre
  • » Valamennyi az előfizetési időszakban meghirdetett Adózóna webinárium
  • » Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihoz.
  • » 365 napos adozona.hu hozzáférés:
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum használata
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
X
14 napig ingyen Kipróbálom Kipróbálom
Kipróbálom
Ha most rendel, akciónkban az első 150 előfizető részére értékes kiadványcsomagot küldünk: Tippek könyvviteli zárlathoz, Kisokos általányadózóknak, Útmutató többes jogviszonyhoz. Az ajánlat a 2025. május 30-a és június 30-a között megrendelt, és 2025 július 8-áig befizetett megrendelésekre vonatkozik.

Kreditpont: Ha ön az Adózóna Prémium Kredit csomagra fizet elő, akkor egy tetszőleges személy további 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult. Részletek »

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Átalányadózás – költséghányad

Lepsényi Mária

adószakértő

Egyszerűsített foglalkoztatott

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Munkáltatói kölcsön kiváltása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább