hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szorosabb együttműködés a magyar és a román adóhivatalok között

  • adozona.hu

Az információk minőségének javítását, és az információcsere gyorsítását kívánja elősegíteni az a megállapodás, amelynek előkészítéséről szándéknyilatkozatot írtak alá a Magyar Köztársaság és Románia kormányainak harmadik együttes ülésének keretében Nagyszebenen. A szándéknyilatkozatot Szikora János az Adó – és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke, és Daniel Chiţoiu a román Pénzügyigazgatási Nemzeti Ügynökség vezetője írta alá.

Magyarország és Románia adóhivatalai eddig is szorosan együttműködtek egymással, a szándéknyilatkozat célja az, hogy ez az együttműködés új lendületet kapjon. 

Az együttműködés számos területre terjedhet ki. Ezek közé tartozik például az automatikus információcsere fokozása, melynek célja, hogy az uniós jogszabályok adta lehetőségeken túl a két ország hatékonyabbá tegye az információáramlást, valamint javítsa annak minőségét. 

Az együttműködésben szintén fontos terület a behajtási jogsegély intézmények intenzívebb alkalmazása, hatékonyságuk növelése, valamint a két állam igényeihez történő igazítása az adók, és az adók módjára behajtható köztartozások esetében. 

Kiemelt szerepet kap a határmenti együttműködés lehetőségének megfontolása, melynek keretében nőhet a régiók szerepe, hatékonyabbá, és gyorsabbá válhat a közös határ mentén működő vállalkozásokkal kapcsolatos tapasztalatcsere.  

Ezen kívül ide sorolható a közös nemzetközi adóellenőrzések kezdeményezése, melyet az EU közösségi programja prioritásként kezel, és fedezetet biztosít hozzá.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink