hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az integráció miatt csökkent az illetékbevétel

  • MTI

Az év első négy hónapjában 46,2 milliárd forint volt az illetékbevétel, ez 1,9 milliárddal kevesebb, mint egy évvel korábban - mondta Szikora János, az APEH elnöke kedden.

A múlt évi hasonló időszakhoz képest 4 százalékkal kisebb bevétel oka az, hogy az év elejétől az APEH szervezetébe integrálódtak az addig önkormányzati illetékhivatalok, és az átállás miatt visszaesett az illeték kiszabása és beszedése, tehát nem az illetékköteles ügyek száma csökkent.


Az elnök szerint az önkormányzatok barátságtalanul fogadták az integrációt. Például ez év első napja előtt nem engedték be az illetékhivatalokba az adóhivatal munkatársait, de arra is volt példa, hogy a megyei illetékhivatalt méltatlan körülmények közé költöztették, nem fizették ki a munkatárasaknak a közgyűlés által megszavazott jutalmat. Az APEH a teljes korábbi létszámot átvette minden megyében. (Az Állami Számvevőszék megállapítása szerint az illetékhivatalok létszáma nem volt elegendő ahhoz, hogy a törvényes 30 napos kiszabási határidőt be tudják tartani.)

Az APEH 100 ezer kiszabatlan és 50 ezer nem iktatott üggyel vette át a 19 megyei és a fővárosi illetékhivatalt. Ezekben két szoftvert használtak, az egyiket négy, a másikat 16 hivatalban. Mint Polgár Péter elnökhelyettes elmondta, ezeket jelenleg is használják, az idei kiadásuk a szoftverekre 20 millió forint. Viszont várhatóan októbertől már az APEH integrált rendszere kezeli majd az illetékeket is. Ezt belső fejlesztéssel, gyakorlatilag többlet kiadás nélkül oldják meg. Az idén mindenképpen párhuzamosan fut a két rendszer.

Az integráció másik problémája az, hogy korábban az illetékhivatalok ügycentrikusan működtek, például egy örökösödés egy ügynek számított. Az APEH viszont a folyószámlák szerint tart nyílván, vagyis egy örökség annyi ügy lesz, ahány örökös. Ezt még színezi, hogy az ingatlan ügyek illetékeit a fekvés szerinti hivatal intézte, az áttérés után viszont a tulajdonos lakóhelyéhez igazodik az ügyintézés.

A beszedett illetéket törvény szerint ketté kell bontani. Az egyik 50 százalék az önkormányzatokat, a másik a központi költségvetést illeti. Az elsőből azonban levonja az APEH a működési költségét, ami a megyékben 8,5 a fővárosban pedig 4 százalék. Mint Szikora János megjegyezte, a megyei hivatalok 10-15 százalékos költséggel működtek.

A beszedett illeték összege most már havonta emelkedik. Amíg áprilisban 12 milliárd forint folyt be, addig májusban eddig 13,2 milliárd érkezett. Két hete 42 milliárdot tett ki a kiszabott illeték összege, jelenleg ez már 55 milliárd forint.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Járulékfizetés táppénz alatt

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink