A luxusadó evolúciója

Megosztás Tetszik

Mi a közös egy gabonatároló silóban, egy bevásárlóközpontban, egy telefonpóznában, egy intarziás faberakásban és egy antennában? Látszólag semmi, egyébként meg csak annyi, hogy mindegyikkel a kultúrát is támogatjuk. Az említett termékek után ugyanis kulturális járulékot kell fizetni. De mi is az a kulturális járulék és mekkora adókockázatot jelent?

Egy jó elképzelésnek tűnt: giccsadóként indult, majd „luxusadó“ is volt, azután vált kulturális járulékká 1993-ban, és a célja a művészet támogatása volt. Eredetileg a pornó- és erőszak tartalmú videojátékok, filmek valamint egyéb nem zsűrizett használati tárgyak adójaként vezették be, hogy a divattrendek által okozott piaci egyenlőtlenségeket korrigálva, továbbra is ösztönözzék a műalkotások születését.

Az elmúlt évek alatt azonban szépen gyarapodott a járulékköteles termékek és szolgáltatások köre. A művészet támogatása címén kirótt járulékfizetési kötelezettség a legkülönfélébb dolgokra terjedt ki, olyanokra is, amelyekre a járulék elnevezése alapján nem is gondolnánk.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) tájékoztatása szerint a termékpaletta bővülésével szemben a kötelezetti kör – számosságát tekintve – már évek óta nem változott. Tavaly közel hétezren fizettek kulturális járulékot, amelyből a költségvetésnek 8,2 milliárd forint bevétele származott.

Maga a járulék teljesen jelentéktelennek tűnik adóbevallási szempontból, viszont annál nagyobb kockázatot takar adószakértők szerint. A járulékot önadózás formájában kell bevallani, de az adóalanyok sokszor nincsenek tudatában, hogy ők alanyai a szabályozásnak, ugyanis elnevezéséből nem következő dolgokra is kell alkalmazni. Ki gondolná például, hogy kulturális járulékot kell fizetni egy bevásárlóközpont építése, mobiltelefonok, vagy telefonpózna után?

Másrészt az adófizetési kötelezettségről egy olyan törvényből lehet tájékozódni, amelyről első ránézésre nem gondolná senki, hogy ez rejti a járulékfizetési kötelezettséget. A kulturális járulékfizetési kötelezettségről a Nemzeti Kulturális Alapprogramról szóló törvény rendelkezik, amelynek első néhány paragrafusa az alap működésről, létrehozásáról szól, és csak a végén tesz némi megjegyzést arra vonatkozóan, hogy milyen termékek és szolgáltatások járulékkötelezettek – jegyezte meg Pénzely Márta, a Deloitte adótanácsadója. 

A magyar adórendszerhez híven a kulturális járulék fizetésének a szabályozása is nagyon bonyolult. Ez is egy olyan jogszabály, ahol megszámlálhatatlan iránymutatás próbálja megmagyarázni azokat a részletszabályozásokat, amelyekkel használhatóvá válik a jogszabály – mutatott rá Pénzely Márta. A jogszabály szövegezésén látszik, hogy egy tárcajogszabály, azaz nem a Pénzügyminisztérium alkotta, hanem a szakminisztérium - fogalmazott Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője. A szakember szerint értelmezési viták általában abból adódhatnak, hogy a jogszabály nyelvezete nem szakszerű, ami leginkább tárcák együttműködési hiányának tudható be.

A kulturális járulék egyébként a Nemzeti Kulturális Alap fő bevételi forrása, melyet az 1993. évi XXIII. törvény alapján vetnek ki. A járulékkulcsok 0,2 és 25 százalék között mozognak, a legszélesebb körbe tartozó termékek, és szolgáltatások után 1 százalékot kell fizetni. A jogszabály alapján viszont a működő művészeti zsűrik által minősített képző- és iparművészeti alkotások és az eredeti szerző által értékesített, szerzői jogi védelem alatt álló alkotások és szolgáltatások, valamint az előadóművészi tevékenység mentesülnek a járulékfizetése alól.

Tekintettel arra, hogy a kulturális alapba befizetendő járulék összegek egyik fontos részét képezik az állami költségvetésnek, az adóhatóság, ha nem is kiemelt feladatként, de rendszeres gyakorisággal ellenőrzi a kötelezetti kör bevallásbenyújtását, illetve a járulék megfizetését, amelyre a benyújtási határidőt jóval megelőzően tájékoztatja az adózókat – közölte kérdésünkre az APEH. A járulék nemfizetése esetén viszont az adóhatóság más, adófizetési kötelezettség elmulasztásakor kiszabható büntetést ró ki (mulasztási bírság, plusz az adóhátralék kamatokkal számolva).

Adószakértők szerint ez különösen nagyberuházások esetén lehet jelentős összeg. Kulturális járulékot kell ugyanis fizetni minden 120 millió forintot (a költségvetési törvényben meghatározott előminősítési értékhatár 50 %-a) meghaladó, nem lakossági beruházás céljából épülő épület után, tehát például egy bevásárlóközpont vagy egy szálloda után is. Ekkora beruházási költségnél pedig a 0,2 százalékos járulékkulcs már nem nevezhető elhanyagolható összegnek. Emellett – főleg az építőipari beruházások esetében – sokszor nem egyértelmű, hogy ki is a fizetésre kötelezett.

A kulturális járulék összegét a kivitelezőnek kell bevallania és befizetnie, amelyet az építtetővel kötött szerződésbe bele is kell foglalni. Alvállalkozók alkalmazása esetén kezd bonyolultabbá válni a dolog, ugyanis az alvállalkozóknak – különösen, ha egy 120 millió forintot meghaladó beruházást szétosztanak közöttük több kisebb értékű, járulékfizetésre nem kötelezett projektre – nem biztos, hogy feltűnik, ők is járulékfizetésre kötelezettek lennének. Éppen ezért az építtető (beruházó, megrendelő) köteles a kivitelezőt írásban tájékoztatni a megvalósítandó építmény járulékkötelességéről. Ha ezt elmulasztja, az építtetőé a fizetési kötelezettség. Ezek alapján a kulturális járulékot akkor kell fizetnie a kivitelezőnek, ha közvetlenül az építtető nevére állítja ki a számlát és ha a fizetési kötelezettségről az építtetőtől tájékoztatást kapott.

Bár első ránézésre a rendszer nagy odafigyelést és tájékozottságot igényel, az Adózóna? által megkérdezett nagy építőipari vállalatok illetékesei úgy nyilatkoztak, hogy nekik még problémájuk nem származott a befizetés elmulasztásából. Értelmét nem látják a járuléknak és alapvetően igazságtalannak is érzik. Jelentéktelen, de többletfigyelmet igényel – vélekedett egyikük.

A többi terméknél vagy szolgáltatásnál valamivel egyszerűbb a fizetési kötelezettség megállapítása. A baj inkább az egyes adótanácsadók szerint, hogy a kulturális járulék egyre inkább hasonlít az áfához (pl. az árat terheli, kiszámlázáskor kell fizetni, levonható, ha más felszámította), de mivel nincs a köztudatban, ezért nem is vesszük észre, hogy fizetjük.