hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Brutális méretű tömegközlekedési sztrájk kezdődik Nagy-Britanniában

  • MTI

Több mint harminc éve nem tapasztalt méretű tömegközlekedési sztrájksorozat kezdődik kedden Nagy-Britanniában. Várhatóan országszerte leáll a vasúti közlekedés, és a londoni metróhálózat alkalmazottai is sztrájkba lépnek.

A munkabeszüntetést a közlekedési alkalmazottakat képviselő legnagyobb brit szakszervezet, az RMT kezdeményezte, miután a munkáltatókkal hétfő este megtartott utolsó tárgyalás is eredménytelenül végződött.

Az RMT legalább 7 százalékos béremelést követel a tömegközlekedési dolgozóknak, arra hivatkozva, hogy még ez is csak részben ellensúlyozná az idei évre várható inflációt.

A brit statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint áprilisban 9 százalékkal – 1982 óta példátlan ütemben – emelkedett a tizenkét havi összevetésben számolt infláció a márciusi 7 százalékos növekedés után.

A Bank of England jelenlegi előrejelzése szerint az éves infláció a következő néhány hónapban 9 százalék fölé gyorsul, és októberben valamivel 11 százalék felett tetőzik.

Az RMT hétfő este bejelentett döntése szerint kedden, csütörtökön és szombaton tartanak sztrájkot a brit vasúti infrastruktúra fenntartásáért felelős cég, a Network Rail, valamint tizenhárom vasúti vállalat munkavállalói Angliában, Walesben és Skóciában.

A Network Rail hétfői becslése szerint a sztrájkoktól nem érintett köztes napokon is a vasúti menetrendben szereplő járatoknak legfeljebb a hatvan százaléka közlekedik majd.

A sztrájksorozat érinti az angliai középiskolások 16 éves korosztályának ilyenkor szokásos vizsgaidőszakát, valamint a világ egyik legrangosabb zenei rendezvényét, amelyet a délnyugat-angliai Glastonbury kisváros közelében rendeznek minden nyáron.

A glastonbury-i fesztivált az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt törölték, és a járvány kezdete óta most tartják meg először. A szerdától vasárnapig tartó rendezvényre 200 ezer látogatót várnak.

Kedden sztrájkba lépnek a londoni metró alkalmazottai is.

Legutóbb 1989-ben volt példa Nagy-Britanniában egyidejű országos vasúti és londoni metrósztrájkra.

A 400 kilométeres, 12 fővonalból és számtalan elágazó mellékvonalból álló londoni metróhálózatot a koronavírus-járvány előtt naponta átlagosan négymillió – évente csaknem másfél milliárd – utas használta, így bizonyos, hogy a sztrájk hatalmas felfordulást okoz a londoni tömegközlekedésben, azzal együtt is, hogy a napi utasszám még mindig hozzávetőleg 20 százalékkal elmarad a járvány előtti átlagtól.

A londoni tömegközlekedésért felelős városházi cég, a Transport for London (TfL) hétfőn arra hívta fel az utasok figyelmét, hogy a keddi sztrájk után a forgalom szerdán is csak a délelőtti órákban állhat helyre, és még akkor is késések várhatók.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink