adozona.hu
Újra lehet pályázni vissza nem térítendő támogatásra hazai innovációk levédésére
//adozona.hu/altalanos/palyazat_vissza_nem_teritendo_tamogatas_olt_WHZ8CC
Újra lehet pályázni vissza nem térítendő támogatásra hazai innovációk levédésére
Akár 7,5 millió forint vissza nem terítendő támogatásra pályázhatnak cégek, kutatóhelyek és magánszemélyek innovációk és kutatási eredményeik levédetésére a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) újra megnyíló 500 millió forintos pályázati keretéből – közölte az NKFI Hivatala és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) hétfőn közös közleményben az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a pályázati felhívás 500 millió forintos keretösszegéből a hazai és nemzetközi oltalomszerzéssel kapcsolatos hatósági díjakon felül akár az ezeknél jelentősebb mértékű iparjogvédelmi tanácsadás vagy a kapcsolódó ügyvivői szolgáltatás költségei is fedezhetők.
Az NKFI Hivatal évek óta célzott pályázatokkal támogatja, hogy minél szélesebb réteg oltalmat szerezhessen a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál az újonnan kifejlesztett termékeire, technológiáira vagy brandjére, ami biztosíthatja, hogy a befektetett erőforrások megterüljenek – írták.
A program kapcsolódik a Neumann János Program céljaihoz, amelyek között szerepel a hazai vállalkozások és egyetemek szabadalmi aktivitásának növelése.
Farkas Szabolcs, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke a közleményben kiemelte, hogy az elmúlt években nőtt az iparjogvédelmi aktivitás Magyarországon, és emelkedett a bejelentések száma is a hivatalnál. Az egyetemek ezen a területen különösen jól teljesítettek, ami a hazai kutatóhelyeken zajló innováció erősödését mutatja - tette hozzá.
Szabados Zsuzsa, az NKFI Hivatal vállalati innovációs elnökhelyettese tájékoztatása szerint 2015 óta 920 kérelem kapott összesen csaknem 1,3 milliárd forint támogatást szellemi alkotások védelmére.
A pályázat részletei a hivatal honlapján érhetők el.
Hozzászólások (0)