hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Pályázat indul vidéki településeken működő munkahelyi bölcsődék létrehozására

  • MTI

Péntektől lehet pályázni vidéki településeken működő munkahelyi bölcsődék létrehozására – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára hétfőn az M1 műsorában.

Koncz Zsófia kijelentette, a pályázat keretösszege 1,3 milliárd forint, a pályázók egy vagy két csoportszoba kialakításra adhatják be pályázataikat. Hozzátette, egy csoportszoba esetén legfeljebb 33 millió forint nyerhető el. A program második köre július 30-án indul.

Az államtitkár kiemelte: a lehetőség egy a bölcsődékkel kapcsolatos csomag a része. A tavaly elindított bölcsődei térítési díj támogatása volt az első pillér: ebben a szülők igényelhetnek legfeljebb 50 ezer forintot, ha pedig valaki egyedül neveli a gyermekét, 65 ezer forintot. Erre 12 400 pályázat érkezett; a programra a kormány 6,6 milliárd forint hazai forrást biztosít.

A második „láb” a kisgyermeket nevelő hallgatók támogatása, ebben havi 125 ezer forintot igényelhetnek a felsőoktatásban, 59 ezer forintot pedig a technikumban tanulók – jelezte a politikus. Elmondta, ez a program is népszerű, már több mint ezren jelentkeztek az ösztöndíjra.

Koncz Zsófia úgy fogalmazott, a munkahelyi bölcsődék területén „még van hova előre lépni”, jelenleg mindössze 14 településen és 6 fővárosi kerületben működik ilyen.

Az államtitkár emlékeztetett, 2010-ben mindössze 11 milliárd forintot fordítottak a bölcsődékre, ezt az összeget a jövő évi költségvetésben megtízszerezték, így 110 milliárd forint forrás áll rendelkezésre; 32 500 férőhelyről csaknem 70 ezerre növelte a kormány a bölcsődei férőhelyek számát, és 910 olyan település van Magyarországon, ahol korábban nem volt bölcsőde, ma pedig már igen. Hozzátette: bölcsődeépítésre eddig 200 milliárd forintot költöttek, és 1236 településen működik ilyen intézmény.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi pótlék / koszovói állampogár

Széles Imre

tb-szakértő

Kapcsolt vállalkozások minősítése

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink