hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Benyújtotta lemondását a szerb miniszterelnök

  • MTI

Benyújtotta lemondását Milos Vucevic szerb miniszterelnök kedden Belgrádban – közölte az MTI.

Rendkívüli sajtótájékoztatóján kiemelte: miniszterelnökként a lemondással kíván hozzájárulni a társadalmi megbékéléshez. Mint mondta, úgy érezte, hogy miniszterelnöki tevékenységével folytatni tudta a korábban Aleksandar Vucic, majd Ana Brnabic vezette kormány munkáját, és felelősséget vállal mindenért, ami az utóbbi hónapokban történt.

A 2023 decemberében szervezett előrehozott parlamenti választásokat követően a Milos Vucevic vezette kormány 2024. május 2-án alakult meg.

Milos Vucevic elmondta, büszke mindarra, amit kevesebb mint egy év alatt sikerült elérnie kormányának, és köszönetet mondott az államfőnek a belé fektetett bizalomért.

A kormányfő lemondását a parlamentnek is el kell fogadnia. Ezt követően új miniszterelnököt választhat a képviselőház, de az is előfordulhat, hogy előrehozott választást írnak ki.

Közben véget ért az a tüntetés, amelynek során egy egész napra, 24 órára lezárták Belgrád legforgalmasabb csomópontját a hónapok óta kormányellenes tüntetéseket szervező egyetemisták. A belgrádi Autokomanda csomópontnál több ezren tiltakoztak, hogy elégedetlenségüknek adjanak hangot. A diákokhoz és civilekhez mezőgazdasági termelők is csatlakoztak, traktorokkal segítve az utak lezárását.

A kormányellenes tiltakozásokat azt követően kezdték megszervezni, hogy tavaly november elsején – 15 ember halálát okozva – leszakadt az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője, az illetékes szervek pedig azóta sem vontak senkit felelősségre emiatt. A tiltakozók között a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása mellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala is szerepel, illetve szeretnék, ha felelősségre vonnák azokat is, akik a tüntetőkre támadtak az elmúlt hónapok során.

A demonstrálók Milos Vucevic miniszterelnök mellett Milan Djuric újvidéki polgármester lemondását is követelték. Milos Vucevic most közölte, hogy Milan Djuric is benyújtja lemondását még kedden.

Kedd hajnalban egy belgrádihoz hasonló újvidéki tiltakozás során egy fiatal lány megsérült. A tiltakozókra nem először támadtak rá, korábban volt olyan, hogy a tüntetőkkel egyet nem értők a tömegbe hajtottak autóval, de botokkal is támadtak meg diákokat.

A legkitartóbban a szerbiai egyetemek hallgatói tiltakoznak, akik – miután a tüntetések ellenzői tiltakozó egyetemistákra támadtak rá – november óta vonulnak az utcákra , és a szerbiai állami egyetemeken működő 64 kar majdnem mindegyikét blokád alatt tartják. A diákok Szerbia több városában minden nap 15 percre leállítják a forgalmat a karuk épülete előtt, így tisztelegve az áldozatok emléke előtt.

Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban felújították, és a munka az idén is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható. A miniszter azóta lemondott, de közölte, nem tartja magát felelősnek az esetért.

Az újvidéki felsőügyészség december végén emelt vádat az ügyben tizenhárom ember, közöttük a volt építésügyi miniszter ellen. A vádiratban szereplőket a közbiztonság súlyos veszélyeztetésével, veszély okozásával, valamint nem megfelelő építkezési és kivitelezési munkával vádolják – olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Válassza az Ön számára legkedvezőbb előfizetési csomagajánlatunkat!

start
max
prémium kredit
Adózóna
365 napos előfizetés
Különszámok A különszámok
digitálisan is elérhetők!
A különszámok
digitálisan is elérhetők!
HVG Adó 2025
HVG TB 2025
HVG Munkajog 2025
Éves garantált kreditpontok
(minimum 16+16+2)

Éves garantált kreditpontok (minimum 16+16+2)

    Az Adózóna Prémium Kredit vagy Extra csomagok megrendelésével egy tetszőleges személy garantált minimum 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult a System Media Kft-nél. 2025-ös elszámolási évre szóló kreditpontok.

X
Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok

Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok

    Az Adózóna Max, Prémium-Kredit és Extra csomagok tartalmazzák az Adózóna által szervezett valamennyi webináriumot, amely az előfizetés időszakában kerül meghirdetésre.

    Ízelítőként 2024 rendezvényei:

    • IFRS-változások: új standardok és módosítások
    • Adóellenőrzésről érthetően
    • Mesterségesintelligencia-szabályozás az EU-ban (AI Act)
    • eÁfa 2024: a digitális adózás új korszaka
    • Foglalkoztatás 2024-ben: munkajogi, munkavédelmi változások

    2023 rendezvényei:

    • Nemzetközi adózás és munkajog – fókuszban a külföldi kiküldetések
    • EPR-kötelezettség: új előírások gyártókra, forgalmazókra és logisztikai szolgáltatókra
    • Visszaélés-bejelentési szabályok és gyakorlati teendők
    • EPR-kötelezettség: közeledik az első bevallás
    • Visszaélés-bejelentési szabályok, teendők
X
Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihoz. Részletek >>

Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihoz

Az Adózóna előfizetői ingyenesen jutnak hozzá az Útmutató cégvezetőknek című kiadvány tartalmaihoz. A hozzáférést befizetés után automatikusan aktiváljuk, az eddig megjelent cikkek a https://hvg.hu/360/Utmutato-cegvezetoknek oldalon érhetők el.

X
Ár (nettó + 27% Áfa)
* Az előfizetés éves díja egyösszegben fizetendő!
3 500 Ft + áfa / hó*
éves díj 41 990 Ft + áfa* (bruttó: 53 327 Ft)
4 333 Ft + áfa / hó*
éves díj 51 990 Ft + áfa* (bruttó: 66 027 Ft)
5 583 Ft + áfa / hó*
éves díj 66 990 Ft + áfa* (bruttó: 85 077 Ft)
Megrendelem Részletek

A START előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk

  • » Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihoz.
  • » 365 napos adozona.hu hozzáférés:
  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum használata
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
X
Megrendelem Részletek

A MAX előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk

  • » 2025-ös HVG Adó-különszám
  • » 2025-ös HVG Tb-különszám
  • » Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihoz.
  • » Valamennyi az előfizetési időszakban meghirdetett Adózóna webinárium
  • » 365 napos adozona.hu hozzáférés:
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum használata
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
X
Megrendelem Részletek

A PRÉMIUM KREDIT előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk

  • » 2025-ös HVG Adó-különszám
  • » 2025-ös HVG Tb-különszám
  • » 2025-ös HVG Munkajog-különszám
  • » Garantált 16+16+2 kreditpont a 2025-ös kreditpontszerzési évre
  • » Valamennyi az előfizetési időszakban meghirdetett Adózóna webinárium
  • » Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihoz.
  • » 365 napos adozona.hu hozzáférés:
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum használata
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
X
14 napig ingyen Kipróbálom Kipróbálom
Kipróbálom
Ha most rendel, akciónkban az első 150 előfizető részére értékes kiadványcsomagot küldünk: Tippek könyvviteli zárlathoz, Kisokos általányadózóknak, Útmutató többes jogviszonyhoz. Az ajánlat a 2025. május 30-a és június 30-a között megrendelt, és 2025 július 8-áig befizetett megrendelésekre vonatkozik.

Kreditpont: Ha ön az Adózóna Prémium Kredit csomagra fizet elő, akkor egy tetszőleges személy további 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult. Részletek »

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Átalányadózás – költséghányad

Lepsényi Mária

adószakértő

Egyszerűsített foglalkoztatott

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Munkáltatói kölcsön kiváltása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább