hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az árstopok jó darabig velünk maradnak, ahogy a drágulás is – ez a hvg.hu decemberi bevásárlókosara

  • hvg.hu

Nem hozott csodát a karácsony: látszik, hogy az árkorlátozás nem, csak a piaci folyamatok képesek lassítani az élelmiszerek drágulását – írja a hvg.hu.

Mint a népmesében: adott is a kormány karácsonyra ajándékot a magyar vásárlóknak, meg nem is. Adott, hiszen az élelmiszerárstop kibővítése után az intézkedést decemberben meghosszabbította 2023. április 30-ig – és elvett, hiszen ezzel legfeljebb azok járnak jól, akik beérik a korlátozott áron és valóban megtalálható termékekkel.

Nemzetközi lapszemle: Spanyolországban 6 százalék alatt az infláció

Azt ugyanis a december eleji benzin-mizéria idején megtudhattuk: a megszüntetésre addig vár a kormány, amíg olyan súlyos áruhiány nem alakul ki, mint az üzemanyagok esetében. Ebbe pedig az nem tartozik bele, hogy kristálycukrot vagy árstopos tejet jó ideje csak nagyon korán, vagy nagyon nagy szerencsével lehet találni a hazai boltokban.

A teljes cikk ITT olvasható el.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink