hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Zágrábban tüntettek és sztrájkolnak az isztriai hajógyári dolgozók

  • MTI

Zágrábban tüntettek hétfőn mintegy ezren, a rijekai 3. maj és a pulai Uljanik hajógyár dolgozói, elmaradt júliusi béreiket és a vállalat vezetésének távozását követelve – közölte az N1 horvát hírcsatorna. A demonstráció délután véget ért, de a sztrájk folytatódik.

Az Uljanik csoport – amelyhez a két gyár tartozik – munkásai múlt szerda óta sztrájkolnak: elégedetlenek és a vezetést okolják a két hajógyár fizetésképtelenségért, valamint a kormánytól várnak segítséget. A vállalatnak 4500 dolgozója van, közülük ezren szervezetten, buszokkal utaztak hétfőn reggel a horvát fővárosba. A tömeg a Zágráb főteréről indult gyalog a kormányépület elé, ahol addig tartózkodtak, amíg a kormánnyal folytak a tárgyalások.
    
A szakszervezet vezetőit Andrej Plenkovic horvát kormányfő és Darko Horvat gazdasági miniszter fogadta. A tárcavezető ezt követően a sajtónak úgy nyilatkozott: mindent megtesznek, ami módjukban áll, hogy a hét végéig megoldást találjanak az elmaradt bérek kifizetésére. Sajtóhírek szerint a kormány a kereskedelmi bankokkal folytat tárgyalásokat további hitelek felvételére.
    
Leszögezte: meg akarják tartani a hajógyárat Pulán és Rijekában, de más szerkezetben, hogy nyereségesen tudjanak működni.
    
A hajógyárakat még 2012-ben privatizálta az állam, az Uljanik csoport részvényeinek 46 százalékát a dolgozók birtokolják.
    
A horvát hajógyárak ennek ellenére továbbra is likviditási problémákkal küzdenek.
    
A horvát kormány a pénzügyi problémákról értesítette az Európai Bizottságot (EB), és most a testület hozzájárulását várja a szerkezetátalakításhoz, a pénzügyi stabilitás fenntartása érdekében.    

Horvátország még 2012-ben megállapodott az EB-vel a hajógyárak szanálásáról. Brüsszel azt várta el Horvátországtól, hogy hagyjon fel a hajógyártás versenytorzító hatású állami támogatásával.
    
Zágráb a hajógyárak támogatására 30,6 milliárd kunát (1320 milliárd forint) költött eddig. A kormány januárban az EB belegyezésével újabb 96 millió euró (30 milliárd forint) hitelre vállalt garanciát az Uljanik csoport részére, összesen pedig 600 millió euró (193 milliárd forint) értékben vállalt kezességet a csoport különböző hiteleire.
    
Az Uljanik csoport 2018 első hat hónapjában 364,8 millió kuna (15,7 milliárd forint) veszteséggel zárt, ami háromszor több, mint egy évvel korábban volt. A csoport bevétele 44 százalékkal csökkent, 838,2 millió kunára.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink