hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Visszaküldte az államfő a jogalkotási törvény módosítását

  • MTI

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök a jogalkotási törvény november végén elfogadott módosítását.

A parlament honlapján pénteken közzétett levelében az államfő azt írta, hogy a módosítás a jogalkotási törvény és az alaptörvény közötti koherencia hiányát eredményezi, ami bizonytalanságot okozhat a jogszabály-előkészítés során. Ezért arra kéri az Országgyűlést, hogy az észrevételei alapos megfontolása után – a koherencia hiányának kiküszöbölésével – fogadja el ismét a törvényjavaslatot.
    
Az elnök a jogalkotási törvény azon új pontját kifogásolja, amely azt mondja ki, hogy törvénynek kell rendelkeznie alapvető jog közvetlen és jelentős korlátozásáról, illetve érvényesülésének lényeges garanciáiról. Álláspontja szerint ez lényegében egy taxatív felsorolás arról, hogy az alapvető jogok szabályozása során mi minősül törvényalkotási tárgynak. Így a rendelkezésből az következik, hogy az alapvető jogok tekintetében kizárólag két tárgykör, nevezetesen a közvetlen és jelentős korlátozás, valamint az érvényesülés garanciája igényel törvényi szabályozási szintet.

Az alkotmány viszont úgy szól: az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Ez pedig – hívta fel a figyelmet Áder János – egyértelműen szélesebb kört ölel fel a jogalkotási törvény említett pontjába foglalt két tárgykörnél.
   
A jogalkotásról szóló törvénynek a hetedik alkotmánymódosítással összefüggő változtatását Trócsányi László igazságügyi miniszter terjesztette a Ház elé azzal a fő céllal, hogy a jogszabálytervezetekhez tartozó indokolások nyilvánossága biztosított legyen. A parlament 120 igen, 34 nem szavazattal, 24 tartózkodás mellett fogadta el a javaslatot november 27-én.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

hirdetés
NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Őstermelő, termőföld eladása

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Őstermelő eszköztámogatása

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Kivás cég osztalékfizetése ingatlanban

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 október
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close