hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Továbbra is várják a kérelmeket a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztési pályázatára

  • adozona.hu

Nagy István agrárminiszter szerint a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére irányuló pályázati felhívás az egyik legsikeresebb a Vidékfejlesztési Program felhívásai közül. Elmondta: a tavaly októberben megnyílt lehetőség az adottságaik és ambícióik alapján fejlődőképes kisméretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és gazdasági több lábon állását segíti – olvasható a kormany.hu-n.

Nagy István hangsúlyozta, hogy eddig már 2275 őstermelő részére folyósították a támogatás első részletét, ami több mint 4 millió forintot jelent nyertes pályázónként. Így már összesen mintegy 9 milliárd forint segíti a legkisebb termelőként működő gazdálkodókat. Ezt az összeget a pályázók üzemméretük növelése érdekében többek között eszköz- és gépbeszerzésre, ültetvénytelepítésre vagy akár állatvásárlásra is elkölthetik.

Az agrárminiszter emlékeztetett arra, hogy a felhívás keretében 15 000 eurónak megfelelő forintösszegű, 5 évre nyújtott egyösszegű átalány jellegű támogatásra lehet kérelmet benyújtani olyan meghatározott üzemméretű őstermelőknek, mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozóknak és szociális szövetkezeteknek, akiknek életvitelszerű tartózkodási helye, székhelye már a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban vidéki térségben volt. A pályázati pénz elnyeréséhez nem szükséges önerő.

A Vidékfejlesztési Program mezőgazdasági termelők termelési- és értékesítési lehetőségeinek fejlesztését segítő pályázati csomagjának részét képező kisüzemi pályázati kiírás mellett folyamatosan zajlik a helyi termékértékesítést szolgáló piacok fejlesztésére kiírt pályázati felhívásra beérkezett kérelmek értékelése is. Az ugyancsak 2020-ban megnyílt felhívás keretében eddig 94 termelői piac megújítására, fejlesztésére, építésére ítélt meg az Agrárminisztérium több mint 7 milliárd forint támogatást.

Mind a kisüzemi, mind a termelői piacok megújítását célzó pályázati felhívásokra továbbra is beadhatóak a támogatási kérelmek. A felhívások részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg – írja az AM Sajtóiroda.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink