hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

További milliárdokat szánnak a britek a megállapodás nélküli Brexitre

  • MTI

A brit kormány bejelentette csütörtökön, hogy további több mint kétmilliárd fontot fordít a brit európai uniós tagság megállapodás nélküli megszűnésére való felkészülésre.

A 2,1 milliárd font hozzávetőleg kétszerese annak az összegnek, amelyet az év korábbi szakaszában már elkülönítettek erre a célra.

A frissen bejelentett tervek között szerepel a határőrség létszámának 500 fős növelése a már korábban bejelentett 500 fős bővítésen felül, valamint a közlekedési infrastruktúra fejlesztése a kikötőkben. Külön forrásokat különítenek el a megállapodás nélküli Brexit esetén a vámellenőrzés miatt Kent grófságban várható forgalmi torlódások enyhítésére, valamint 434 millió fontot a gyógyszerkészletek felhalmozására a folyamatos ellátás biztosítása érdekében. A pénz egy részét, 108 millió fontot pedig a vállalkozásokat segítő országos programra szánják a tájékoztatás szerint. További 138 millió fontból megerősítik a konzuli szolgálatot és információs kampányt szerveznek a külföldön élő brit állampolgárok számára.

Sajid Javid pénzügyminiszter a plusz forrásokat bejelentve hangsúlyozta, hogy 92 nappal a brit európai uniós tagság megszűnése előtt létfontosságú, hogy fokozzák az előkészületek ütemét és garantálják, hogy az Egyesült Királyság készen áll a kilépésre.

Az új kormányfő, Boris Johnson vezetésével a brit kormány rendre azt hangoztatja, hogy a szigetország bármi áron elhagyja az Európai Uniót október 31-én, a Brexit jelenleg érvényes határnapján, akár sikerül megállapodást elérni a közösséggel, akár nem.

A pénzügyminiszter megismételte, törekednek a „jó megállapodásra”, de ennek nem lehet része az ír-északír határról szóló tartalékmegoldás. Hozzátette, ha nem sikerül jó megállapodás elérniük, akkor rendezetlen úton kell távozniuk. „Ez a további 2,1 milliárd font garantálja, hogy készen álljunk a kilépésre október 31-én, megállapodással vagy anélkül” – hangoztatta.

A parlamenti ellenzék legfőbb erejét alkotó Munkáspárt árnyékkormányának pénzügyminiszter-jelöltje az adófizetők pénze ijesztő pazarlásának nevezte az intézkedéscsomagot. John McDonnell szerint a megállapodás nélküli kiválás teljes mértékben elkerülhető, és a plusz források csak amiatt kellenek, mert Boris Johnson kormányfő irányításával erre tart a folyamat. A konzervatív kormány kizárhatta volna a rendezetlen Brexitet, a hárommilliárd fontot pedig másra fordíthatta volna, például iskolákra és kórházakra.

Az idei intézkedéseket megelőzően, 2016-tól a kormány 4,2 milliárd fontot különített el a Brexitre való felkészülésre az előző pénzügyminiszter, Philip Hammond vezetésével.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számlázás

Bunna Erika

adótanácsadó

Számlaadás elmaradása

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink