hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Tovább korlátozná a közösségi szálláshely-szolgáltatókat a szállodaszövetség

  • MTI

A közösségi szálláshely-szolgáltatás kerületi vagy akár fővárosi önkormányzati szabályozását sürgeti a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ); a kiadható napok számának korlátozását szeretnék elérni, amellett, hogy szerintük magánszemélyeknél 3 lakásban kellene maximálni a kiadható lakások számát.

A rendelet tavalyi módosítása önkormányzati szinten lehetővé tette a kiadható napok számának korlátozását, de az MSZÉSZ szerint nem ez az egyetlen megoldás az egyensúlyhelyzet megteremtésére mind a lakóközösségekkel, mind a piac többi szereplőjével. A szövetség a rendeletmódosítás után munkacsoportot hozott létre a többéves elemzések összefoglalására, a legfrissebb nemzetközi jó példák felkutatására.

A munkacsoport vezetője, Kollin Gergely a közleményben hangsúlyozta: a nagyközönség által csak airbnb-ként ismert szálláshelytípusra szükség van Budapesten, főleg a nyári, hátizsákos turistákkal teli időszakban. Viszont az országimázs, az egyenlő versenyfeltételek, a helyi lakosok védelme érdekében fontos az önkormányzatok felelősségteljes döntése, a megfelelő szabályozási környezet kialakítása.

Szeretnék elérni, hogy dolgozzanak ki informatikai megoldást a turisztikai ügynökséggel, ami lehetővé teszi, hogy kizárólag érvényes NTAK regisztrációs számmal lehessen regisztrálni az online közvetítő platformokon, valamint egy regisztrációs számmal csak egy egységet lehessen hirdetni. Zárják ki a rendszerből a több lakás egy néven történő értékesítését.

Mint írták, az online közvetítő általi idegenforgalmi adó (ifa) beszedésére és befizetésére van példa más európai városokban, ezzel láthatóvá válik az összes szereplő, és ellehetetlenülne az adóelkerülés, működési engedély nélküli üzemeltetés.

Szerintük szükséges a több lakás kiadására, üzemeltetésére szakosodott gazdasági szervezetek (egyéb szálláshely-üzemeltetők) fokozottabb, célzott ellenőrzése és szakhatósági vizsgálata (jegyző, NAV, MTÜ, fogyasztóvédelem). Egy épületen belül korlátozni kellene a rövidtávra kiadható lakások számát.

Arra is kitértek, hogy egy területen, városrészen belül is limitálni kellene a kiadható lakások számát, hasonlóan az V. és VI. kerületi szabályozáshoz. Tiltani kell bizonyos számú napnál kevesebbre a lakások kiadását, példaként említik, hogy New Yorkban 30 napnál nem lehet rövidebb időre kiadni lakást.

A járvány miatt ugyanakkor moratóriumot javasolnak 1-3 évre az új működési engedélyek kiadására. A működési engedély kiadásának feltételeit szigorítani javasolják, így ahhoz kötelező, határozott idejű társasházi hozzájáruló nyilatkozatot írnának elő, bizonyos évenkénti megújítással. Az épület külső bejáratánál kötelező legyen feltüntetni NTAK regisztrációs számot a szálláshely nevével együtt, akár vizuális sztenderd kialakításával. Előírnák az engedélyhez a 24 órás elérhetőséget és a parkolóhelymegváltást is.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Alapanyag árának számlára történő utalása és számlázás

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Őstermelő bevétele

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Őcsg adózása kilépő tag esetében

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 december
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetÉs