hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Tóth József: igazságtalan a fővárosi forrásmegosztás

  • MTI

Elfogadta az idei forrásmegosztásról szóló rendeletet szerdán a Fővárosi Közgyűlés 21 igennel, három nem szavazat ellenében, hat tartózkodás mellett.

A törvény szerint a megosztott bevételekből a fővárosi önkormányzat részesedése 54, a kerületeké 46 százalék. Ennek alapján a kerületi önkormányzatokat összesen 118,7 milliárd, a fővárosi önkormányzatot 139,7 milliárd forint illeti meg a tervek szerint 2018-ban.

Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes a vitában elmondta, a főváros tavaly év végén 8,8 milliárd forintos többletbevételre tett szert, amelyből 4 milliárd forint a kerületeket illeti.

Tóth József (MSZP), a XIII. kerület polgármestere felszólalásában igazságtalannak nevezte a Budapest és a kerületei közötti forrásmegosztást, mivel nincs tekintettel arra, hogy a főváros elvesztette oktatási és egészségügyi feladatai többségét.

Kovács Péter (Fidesz-KDNP), a XVI. kerület polgármestere szerint ugyanakkor a forrásmegosztás meghatározásánál nincsenek tekintettel olyan feladatokra, amelyeket a főváros már nem lát el.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink