hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Több használatba vett lakás, kevesebb építési engedély

  • adozona.hu

2018 első három negyedévében 10 218 új lakás épült, 28 százalék-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 26 655 volt, 6,2 százalékkal kevesebb, mint 2017 azonos időszakában, közölte a KSH.

2018 I-III. negyedévében:

Az előző év azonos időszakához képest 28 százalékkal több lakás épült. A lakásépítés a községekben kiemelkedő ütemben bővült, emellett Budapesten is az átlagot meghaladó az épített lakások számának emelkedése.

A lakásépítés változatlanul fele-fele arányban oszlik meg a természetes személyek és a vállalkozások között.

Az új épületekben használatba vett lakások 54 százaléka családi házban, 37 százaléka többlakásos épületben, 5,3 százaléka lakóparkban található.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 3 négyzetméterrel 100 négyzetméterre nőtt.

Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma 26 655, ami 6,2 százalékkal kevesebb a korábbi időszaknál. Az építendő lakások száma Budapesten 25 százalékkal csökkent, a megyei jogú városokban változatlan maradt, a többi városban 9 százalékkal, a községekben 7,4 százalékkal emelkedett. Az építtetők az esetek 43 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten 8,5 százalék, az alacsonyabb területi egységek felé haladva egyre magasabb, a községekben 79 százalékot ért el.

A kiadott új építési engedélyek (bejelentések) alapján 1,2 százalékkal több, összesen 10 322 lakóépület építését tervezik, a nem lakóépületekre kiadott engedélyek száma 3225, ami 19 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink