hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Több fiatal juthat ingyenes európai vonatbérlethez

  • MTI

A tervezettnél jóval több 18 éves európai fiatal juthat ingyenes vonatbérlethez a DiscoverEU-program keretében – közölte Facebook-oldalán Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, az Esély Közösség alapítója, a program mentora.

Ujhelyi István bejegyzésében azt írta, az Európai Unió (EU) a tervezettnél jóval több ingyenes InterRail-bérletet oszt szét a DiscoverEU-program idei első eredményhirdetése során, így ebben a fordulóban több mint ezer magyar fiatal juthat végül hozzá az Európában felhasználható vonatjegyekhez; ez majd háromszázzal több jegy az eredetileg tervezettnél.

A közlemény szerint a program kiemelkedően sikeres, Magyarországon is minden alkalommal sokszoros a túljelentkezés, aminek köszönhetően idén a tervezett kvótánál 13 ezerrel több jegyet osztanak szét a pályázók között, amit egy másik uniós keretprogram megmaradt költségvetésének átcsoportosításából fedeznek.

Így a mostani pályázati fordulóban a több mint 161 ezer jelentkező közül majdnem 48 ezer európai 18 éves fiatal jut végül utazási lehetőséghez. Ők akár harminc napon át utazhatnak majd 2023 márciusa és 2024 februárja között az előzetesen általuk megadott pályázati útiterv alapján – írja Ujhelyi István.

A politikus tájékoztatása szerint 2018 nyara óta több mint 916 ezer fiatal adott be jelentkezést a programra, közülük pedig több mint 212 ezren jutottak hozzá az ingyenbérletekhez. Magyarországról eddig mintegy 24 ezren jelentkeztek a különböző fordulókra, közülük 4600-an körbe is tudták, illetve tudják utazni Európát – fűzte hozzá az EP-képviselő.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink