Tíz szociális és két köznevelési intézményfenntartót ellenőrzött az Állami Számvevőszék

  • MTI

A számvevőszék MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tíz szociális közfeladatot ellátó fenntartónál a 2015 és 2018, illetve a 2016 és 2018, a két köznevelési közfeladatot ellátó fenntartónál a 2016 és 2018 közötti időszakban ellenőrizték a központi költségvetésből kapott támogatások felhasználásának szabályszerűségét.

A szociális humánszolgáltatást nyújtó intézményfenntartók az ellenőrzött időszakban intézményeiken keresztül különféle szociális közfeladat ellátásában – például idősek, fogyatékos emberek, pszichiátriai betegek bentlakásos ellátásában, hajléktalanok nappali ellátásában, szociális étkeztetésben –- vettek részt. A másik két fenntartó pedig köznevelési feladatok ellátásához – általános iskolai, gimnáziumi, szakgimnáziumi, szakközépiskolai, szakiskolai nevelés-oktatáshoz, alapfokú művészetoktatáshoz – kapott költségvetési támogatást – ismertették.

Az ÁSZ a vizsgálat során megállapította, hogy a fenntartók az ellenőrzött időszakban nem biztosították a közfeladatok ellátására kapott költségvetési támogatások felhasználásának ellenőrizhetőségét, valamint nem volt átlátható és elszámoltatható a közpénzekkel való gazdálkodásuk.

A humánszolgáltatók közül többen dokumentumokkal igazolták, hogy 2019-re javult a közpénzügyi helyzetük, négy intézményfenntartó esetében viszont az ÁSZ az őket illető költségvetési támogatás 40 százaléka folyósításának felfüggesztését kezdeményezte az illetékes hatóságnál, mert azok – az Art-Vital Hungary Nonprofit Kft., a Káva Alapítvány, a Magyari Kereskedelmi és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. és a Szeretet Alapítvány az Értelmi Fogyatékosok Keresztény Otthonának Megteremtéséért – nem igazolták a közpénzek rendeltetésellenes felhasználásának megszüntetését – írták.

Hozzátették: a számvevőszék visszavonja a költségvetési támogatás folyósításának felfüggesztésére vonatkozó intézkedést, ha a fenntartók megfelelő dokumentummal igazolják, hogy már biztosították a törvényes gazdálkodás alapvető feltételeit.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Magánszemély ingatlan-bérbeadása cégnek

Kelemen László

adószakértő, jogász

Felhasználási jog – áfafizetés

Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close