hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Tisztességtelen általános szerződési feltételek

  • MTI

Tisztességtelenül próbálta korlátozni a fogyasztók indoklás nélküli elállási jogát a vásárlástól az egészségügyi, háztartási termékeket értékesítő Kővári Forrás Kft., ezért a bíróság megtiltotta a korlátozó feltételek alkalmazását a vállalkozásnak. A károsultak békéltető testülethez vagy bírósághoz fordulhatnak – közölte a Fogyasztóvédők Országos Egyesülete (FOE) kedden az MTI-vel.

Azt írták, a Fővárosi Törvényszék helyt adott a FOE keresetének, és megállapította, hogy valamennyi szerződő félre kiterjedő hatállyal érvénytelenek a Kővári Forrás Kft. által használt tisztességtelen általános szerződési feltételek.

A törvényszék megtiltotta ezeknek a feltételeknek alkalmazását, valamint a vállalkozásnak saját költségén közzé kell tennie egy közleményt is egy országos napilapban.

Horváth György, a FOE elnöke az MTI kérdésére elmondta, hogy a károsult ügyfelek a békéltető testület előtt vagy a bíróságon kezdeményezhetnek kártérítést.    

Kiemelték: a cég által használt általános szerződési feltételek értelmében a vásárlóknak tudomásul kellett venniük, hogy a vásárlás az eladó fióktelepén történik, így az indokolás nélküli elállási jog nem illeti meg őket.

A vállalkozásnak ugyanakkor a cégnyilvántartás szerint egyáltalán nem volt bejelentett fióktelepe, és a szerződésből a szerződéskötés helyszíne sem derült ki.

A vállalkozás olyan jogszabályra hivatkozott a szerződésben, amely az internetes vásárlásra vonatkozik és nem az üzleten kívüli vásárlásra, ráadásul már nem is hatályos.
    
A vállalkozás továbbá kikötötte, hogy nem gyakorolhatja a vásárló az elállás jogát olyan termék értékesítésénél, amely a fogyasztó személyéhez kötött, illetve amelyet a fogyasztó utasításai alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő. Ez valóban megfelel a jogszabálynak, azonban a vállalkozás által értékesített áruk nem tartoznak ebbe a körbe, ennek ellenére a megrendelt termékek táblázata felett "egyedileg megrendeli" szövegrészlet szerepelt, amely minden esetben egyedi rendelést feltételez.

Ugyanakkor a termékek egyike sem egyedileg gyártott, illetve az alvásterápia (például matracok) termék alatt, ahol lehetőség lenne egyedi méret megadására, ezt az adatot nem kell kitölteni.  
    
Ezeken felül a vállalkozás azt is kikötötte, hogy ha a fogyasztó nem fizeti ki a teljes vételárat, akkor a befizetett vételárrészlet foglalónak minősül és nem jár vissza a fogyasztónak, ezen felül még 25 százalék kötbér megfizetésére is köteles a vásárló. Hangsúlyozták, hogy ez teljes mértékben jogszabályba ütközik, hiszen megfosztja a fogyasztót az indokolás nélküli elállási jog gyakorlásától, amikor is visszajárna a fogyasztó részére a teljes befizetett összeg.
    
A vállalkozás elsősorban egészségügyi, háztartási termékeket kínál bemutatóin, kiemelten az idősebb, nyugdíjas, illetve beteg fogyasztóknak. Az egyes termékek értéke akár a több százezer forintot is elérheti, ezért kiemelten fontos, hogy a fogyasztók amennyiben otthon nyugodt körülmények között átgondolják a döntésüket, élni tudjanak a jogszabály biztosította indokolás nélküli elállási joggal olvasható az egyesület közleményében.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számlázás

Bunna Erika

adótanácsadó

Számlaadás elmaradása

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink