hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Támogatás szárítmány-előállítóknak

  • adozona.hu

Megjelent az a Nagy István agrárminiszter által 2019. március 13-án bejelentett, 500 millió forint keretösszegű új támogatási rendelet, amely alapján a zöldség (beleértve a fűszerpaprikát is), gyümölcs, valamint gyógy- és fűszernövény alapanyagból, forró levegővel, mesterségesen szárított, illetve aszalt termény-előállítók fűtési költségeik után támogatást igényelhetnek, olvasható az agrártárca honlapján.

A feldolgozók támogatásával a fűszerpaprika ágazat versenyképességének javításán túl elősegíthető, hogy a zöldség, gyümölcs, valamint gyógy- és fűszernövény ágazat szereplői eredményesebben kezelhessék az ágazatot érintő piaci és klimatikus kihívásokat, növelhessék a kertészeti kultúrák hozzáadott értékét és jövedelemtermelő képességét.

A 20/2019. (V. 27.) AM rendelet alapján azok a szárítmány-előállító vállalkozások jogosultak támogatásra, amelyek – egyéb feltétel mellett – igazolják a szárítmány-előállítás céljára felhasznált tüzelőanyag (földgáz, tartályos vagy palackos propán-bután gáz) mennyiségét. A támogatás összege a kérelem benyújtását megelőző év július 1-jétől a benyújtási év június 30-áig tartó időszakban felhasznált hőenergia mennyiségétől függ. A támogatás mértéke a rendelet mellékletében meghatározott sávok szerint változik. A támogatásra jogosultak évente legfeljebb 3.700 és 66.666 eurónak megfelelő forintot kaphatnak. (Az árfolyamtól függően ez körülbelül 1,2 millió és 21 millió forint közötti összegnek felel meg.)

A támogatási kérelem a későbbiekben a Magyar Államkincstárnál nyújtható be, az elektronikus űrlapkitöltő felület kialakítása után.  A benyújtásra évente július 15. és augusztus 15. között lesz lehetőség. A Kincstár a beadás technikai feltételeiről honlapján ad ki közleményt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink