hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Támogatás zártkertek megújítására

  • MTI

Idén már harmadik alkalommal hirdette meg a Földművelésügyi Minisztérium a zártkerti revitalizációs programot, 34 település mintaprogramja valósulhat meg 300 millió forintos támogatással – mondta a környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár a 2017. évi zártkerti revitalizációs program pályázatának eredményéről tartott sajtótájékoztatót követően telefonon az MTI-nek.

V. Németh Zsolt kiemelte: a program sikeres, az előző két évhez hasonlóan az idei évben is nagy érdeklődés volt az önkormányzatok részéről a zártkerti szőlők és gyümölcsösök megújítása iránt, a 38 pályázóból 34-et részesítettek egyenként 6-10 millió forintos támogatásban.

A program első két évében 50 településen 477 millió forint értékben valósultak meg fejlesztések, ennek során az önkormányzatok az osztatlan közös tulajdonban lévő gondozatlan földrészleteket felvásárolták, összevonták.

A tájfajtákat megőrizve ötvenezer facsemetét, szőlőtövet ültettek el és 80 hektár terület újult meg.

Az idén a legtöbb pályázat Zala és Vas megyékből érkezett. A nyertes önkormányzatok a szerződéskötést követően, támogatási előleg igénybevételével már az idén elkezdhetik értékteremtő, tájfenntartó és génmegőrző munkájukat, így olyan fajták maradnak meg, mint a tüskés körte, cigányalma, csörgőalma vagy az aszalókörte.

Kitért arra, hogy az ország 69 településéről összegzik majd a mintaprogram tapasztalatait, és ennek alapján új, önálló programot dolgoznak ki, amelynek elindítására 2 milliárd forint hazai forrású keretösszeg áll majd rendelkezésre, és várhatóan 2017 év végéig meghirdetik.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink