hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Súlyos árat fizethet a „feketézésért” az utazásszervező

  • adozona.hu

Békés megyében kapcsolták le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai azt az utazásszervezőt, aki mindenféle engedély nélkül, saját szakállára szervezett buszos kirándulásokat. Adót nem fizetett, az utasainak pedig semmilyen jogi lehetőségük, biztosításuk nem lett volna kártérítésre, ha valami rosszul sül el az utazások alatt – olvasható a NAV honlapján.

A NAV munkatársai a napokban érték tetten azt a Békés megyei nőt, aki közösségi oldalán heti rendszerességgel hirdette egynapos buszos utazásait, melyekre bárki jelentkezhetett privát üzenetben. Négy revizor be is jelentkezett egy ilyen utazásra, és végig gyűjtötték az adatokat az utazás menetéről. A túra végén bekapcsolódtak az akcióba a pénzügyőrök is, akik az első leszállóhelyen megállították a buszt, és megkezdték az ellenőrzést.

Az utazást szervező azt mondta a pénzügyőröknek, hogy egy baráti társaság utazik a buszon, nem szervezett útról van szó. Ekkor a buszon lévő revizorok is felfedték kilétüket, a szervező pedig csak ekkor szembesült azzal, hogy a „baráti” társaságnak nevezett személyek között ott ülnek a NAV munkatársai is. Az ellenőrzés bebizonyította, hogy a nő 2015 óta rendszeresen szervezett buszos utakat úgy, hogy erre engedélye, adószáma nem volt, továbbá az ebből származó jövedelme után adóbevallást sem adott be és adót sem fizetett. Mivel az utazásszervezést „feketén” végezte, ezért nem rendelkezett az előírt vagyoni biztosítékkal és az utasok javára szóló kötelező biztosítással sem. Ezért az utazók egy esetleges káreseménykor semmiféle kártérítésre, vagy külföldi útjai esetén hazaszállításukra sem számíthattak volna.

Adószám nélkül, „feketén” végzett tevékenység miatt az adózók egymillió forintig terjedő mulasztási bírsággal büntethetők. A meg nem fizetett adót a NAV évekre visszamenőleg is megállapíthatja, amit akár 200 százalékos mulasztási bírsággal együtt kell megfizetni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Határon átnyúló pályázati támogatás társaságiadó-fizetési kötelezettsége

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

K+F költségek

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink