hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Rekordösszeget fizettek a önkéntes pénztárakba a tagok

  • MTI

A tagok tavaly a pénztárak történetében eddigi legnagyobb összeget, az előző évinél 4,3 százalékkal több, 73,42 milliárd forintot fizettek be a Pénztárszövetséggel együttműködő önkéntes nyugdíjpénztárakba, az egészségpénztárakba pedig 17 százalékkal több, majdnem 35 milliárd forint befizetés érkezett – közölte a szövetség az MTI-vel csütörtökön.

A közlemény kiemeli azt is, hogy a nyugdíjpénztárak tavaly az elmúlt 5 év legkiemelkedőbb hozamát, átlagosan 9,24 százalékot írtak jóvá a pénztártagok számláin.

Az önkéntes nyugdíjpénztárak összvagyona 9 százalékkal 1465 milliárd forintra, nőtt, ami a mostani kamatkörnyezetben kiemelkedőnek számít – tették hozzá. Az egy tagra jutó átlagvagyon a tavalyi évhez viszonyítottan 11 százalékkal 1,36 millió forintra emelkedett

„Ahogy az előző, így a múlt év is főként a pénztártagokról szólt. Az állami támogatással, azaz évente 20 százalékos, maximum 150 ezer forintos adóvisszatérítéssel igénybe vehető egyéni befizetések az eddigi legnagyobb mértéket érték el” – idézi a közlemény Nagy Csabát, a Pénztárszövetség elnökét.

„Az egyéni befizetések és a pénztárak teljesítménye volt a tavalyi növekedés motorja, a munkáltatói befizetések ugyanis csökkentek” – tette hozzá Nagy Csaba.

Az önkéntes nyugdíjpénztáraknál a munkáltatói hozzájárulások összege tavaly több mint 25 százalékkal 32,57 milliárd forintra mérséklődött, az egészségpénztáraknál pedig az egy évvel korábbi összegnek kevesebb mint felére, 8,61 milliárd forintra csökkent a munkaadókhoz köthető befizetések összege.

Az elnök emlékeztetett arra: a pénztárak 1994-es indulása után, amíg a munkáltatói befizetések adómentességet élveztek, addig szinte fokozatosan nőtt az öngondoskodók száma is, a 2010 utáni szigorítások viszont a munkáltatói befizetések visszafogását jelentették, melynek következtében a taglétszám is mérséklődött.

Kitértek arra is: a Pénztárszövetség felmérései rendre azt mutatják, hogy ha az alkalmazottak a munkáltatójuktól kapnának támogatást, pénztári befizetésükhöz hozzájárulást, akkor a jelenlegi tagok növelnék pénztári megtakarításaikat, akik pedig még nem tagjai valamelyik kasszának, ebben az esetben megkezdenék a pénztári takarékoskodást.

A közlemény szerint a szövetség megújította vezető tisztségviselőit az elkövetkező 3 évre, az elnök Nagy Csaba, az alelnök Váradi Péter, a főtitkár Kravalik Gábor lett.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Visszaváltási díj

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 április
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább