hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Pályázat zártkerteknek vissza nem térítendő támogatásra

  • adozona.hu

Idén is meghirdeti az Agrárminisztérium (AM) a zártkerti revitalizációs programot, a települési önkormányzatok és ezek konzorciumai pályázhatnak a 2 milliárd forintos keretösszegű programban vissza nem térítendő támogatásra – olvasható az agrártárca honlapján Nagy István agrárminiszter keddi sajtóbejelentése.

A pályázati felhívás kedden jelent meg. A zártkerti revitalizációs programmal szeretnék elérni, hogy a falvakban és a kistelepülések határában lévő zártkertekben újrainduljon a hagyományos gazdálkodás, lehetőleg őshonos gyümölcsfajták telepítésével – ismertette.

A pályázaton támogatják például a zártkertek, kiskertek megközelítését szolgáló utak javítását, ezek csapadékvíz-elvezetéséhez szükséges fejlesztéseket, karbantartásokat, vízvételi helyek kialakítását, kút és esővízgyűjtő rendszer kiépítését. Támogatást adnak még villamosenergia-ellátáshoz kapcsolódó fejlesztésekre, vadkerítés, vadgazdálkodási és vadvédelmi elemek építésére, gyümölcsfa vagy szőlőtelepítésre.

A pályázat során egyenként legfeljebb 10 millió forint támogatást lehet nyerni, a villamosenergia-ellátáshoz kapcsolódó fejlesztések keretében pedig ez az összeg legfeljebb 20 millió forint – ismertette Nagy István. A 2015-ben indult program statisztikái azt mutatják, hogy a zártkerti revitalizációs programra és a tanyafejlesztési programra egyaránt jelentős igény van - mondta a miniszter.

Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár arról számolt be, hogy a programban 100 százalékos, vissza nem térítendő támogatást nyújtanak. A nyertes pályázatok 75 százalékos előlegét a tervek szerint még idén év végéig átutalják.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Irodaépületen reklámtábla elhelyezése

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Illetékmentesség apport esetén

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink