hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Pályázat családbarát munkahelyek kialakítására

  • adozona.hu

Idén is pályázhatnak családbarát munkahelyek kialakítására a kis-, közép- és nagyvállalatok, illetve költségvetési szervek, a határidő május 6. – közölte Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán.

A 77 millió forint keretösszegű kiírásra jelentkező cégek legfeljebb ötmillió forintos vissza nem térítendő támogatás kaphatnak. Hozzátette: a pályázaton a cégek már létező és még tervezett családbarát intézkedéseit és fejlesztéseit is díjazzák.

A pályázat összeköti a kormányzati filozófia két fő pillérét, a családok támogatását és a munkaalapú társadalom építését – hangoztatta.

Elmondta, a pályázat első kiírása óta nagyon sok jó gyakorlatot láttak. Szerinte a munkavállalói lojalitás is sokkal nagyobb a családbarát szempontokat figyelembe vevő cégeknél, ez pedig kifejezetten előnyös a munkaerő megtartásában.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Károkozás elszámolása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Tagi kölcsön törlesztése

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Alanyi adómentes számlák javítása tárgyi mentesre, áfahatár kezelése

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2023 június
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
hirdetÉs