hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Óriási eltérések a magyar fizetésekben

  • lapszemle

Hatalmas eltérések vannak az országon belül a fizetésekben. Budapesten csaknem kétszer annyit lehet keresni, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – elemzi a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait a Világgazdaság.

Tavaly a fővárosban lakók átlagosan havonta nettó 226 ezer forintot vihettek haza, 1,9-szer annyit, mint az ország északkeleti csücskén élők, akik 118 ezer forintért dolgoztak. A Borsod-Abaúj-Zemplénben, Nógrádban és Békésben munkát vállalók sem számíthatnak sokkal több pénzre: a fővárosiak keresetének 60 százalékát sem érik el.

A jövedelmi helyzet a délnyugati térségben már jobb, de Zala, Somogy és Baranya lakóinak 140 ezer forintos keresete is elmarad a nemzetgazdasági átlagtól. Tolna és Vas megyében már ennél 20 ezerrel többet vihetnek haza, de a 175 ezres országos átlaghoz képest igazán jól az északnyugati régió lakói élnek. Az iparosodottnak számító Győr-Moson-Sopronban, Komárom-Esztergomban és Fejér megyében dolgozók több pénzt vihetnek haza, mint akik Pest megyében vállalnak munkát.

További részleteket ITT olvashat.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink