hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Önállóbbak szeretnének lenni a fiatalok: kevesebben tervezik a „mamahotel” igénybevételét

  • adozona.hu

Tízből hat fiatal lakik önálló háztartásban, négyen élnek a szülőkkel, de ők is tervezik a búcsút a K&H ifjúsági index második negyedéves eredményei szerint. A „mamahotelben” lakó 19–29 évesek 33 százaléka amint lehet, távozna. 64 százalékuk hosszabb távon tervezi ezt, összesen csak 3 százalékuk maradna.

A korábbi évekhez képest változtak a fiatalok költözési tervei, különösen azoké, akik még a szülőkkel közös háztartásban élnek. A K&H ifjúsági index második negyedéves eredményeiből kiderül, hogy az érintettek hogyan tervezik a lakhatásukat a jövőben.

Vegyes a kép

A kutatás eredményei szerint a 19–29 évesek 60 százaléka már önálló háztartásban él, 40 százalékuk ugyanakkor még a szülőkkel lakik. Ez az eredmény lényegében megegyezik a korábbi két negyedévben mért alacsony értékkel: korábban – 2022 közepe előtt – jellemzően 45–50 százalék körüli volt a szülőknél lakó fiatalok aránya.

A „mamahoteles” fiatalok több táborba sorolhatóak a jövőbeni költözést tekintve. Többségük, 64 százalékuk majd később szeretne távozni, de egyelőre nem tartja ezt a kérdést égetőnek, míg 33 százalékuk a lehető leghamarabb szeretne elköltözni. Mindössze 3 százalék azoknak az aránya, akik olyan jól érzik magukat a szülőkkel, hogy egyáltalán nem szeretnének önálló háztartásba menni. Utóbbihoz hasonlóan alacsony arányra a felmérés történetében évtizedes történetében még nem volt példa. Az elmúlt 5 évben átlagosan 10–15 százalék volt, míg az azt megelőző években volt, hogy a 20 százalékot is meghaladta a szülői házban „maradók” aránya. Ma, a pandémia után viszont mielőbb szeretnének önálló lábra állni a fiatalok.

A lehető leggyorsabb költözést tervezők 31 százaléka saját lakás vásárlásával oldaná meg az önálló életét, 34 százalékuk pedig albérletbe költözne. A többiek egyebek mellett családtaghoz vagy a partnerükhöz távoznának.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Társasági adó önellenőrzése

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Gyógyszerforgalmiadó-kedvezmény

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink