hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Növelte az erdőtelepítésre adható támogatás mértékét az Agrárminisztérium

  • MTI-OS

Megjelent a Vidékfejlesztési Program "Erdősítés támogatása" című felhívásának módosítása, mely megemelt támogatással és további jelentős kedvezményekkel kívánja ösztönözni a gazdálkodók erdőtelepítési beruházásait.

A Vidékfejlesztési Program keretében 12 felhívás, összesen 106 milliárd forintnyi támogatás érinti közvetlenül az erdőgazdálkodást, ezekben eddig több mint 18.600 kérelem támogatásáról hozott támogató tartalmú döntést az Agrárminisztérium, 51 milliárd forint támogatási összegben.
 
Annak érdekében, hogy  a gazdálkodók minél kedvezőbb feltételekkel telepíthessenek új erdőterületeket, a tárca a mintegy 39 milliárd forint keretösszegű "Erdősítés támogatása" című felhívás módosításáról döntött, amelynek eredményeképp az erdőt telepítő gazdák a korábbiaknál lényegesen nagyobb, a fafajtól függően 80-130%-kal több forrást is igénybe vehetnek.

A felhívás további kedvező módosítása mentén, a jövedelempótló támogatás összege az eddig hektáronkénti 172 euróról 432 euróra emelkedett és a jövedelempótló támogatás igénybevételének időtartama minden fafaj esetében egységesen 12 évre nőtt. Mindezek eredményeként nemcsak több támogatást kapnak a gazdák, hanem fafajtól függően 4-7 évvel hosszabb ideig vehetik igénybe azt. A piaci viszonyokhoz igazodva minden célállomány-típus csoport esetében emelkedtek az erdő létesítésének és ápolásának egységárai, valamint új elemként került be a felhívásba a ritka elegyfafajok ültetésének lehetősége. A támogatási kérelem benyújtására nyitva álló utolsó határnap pedig 2021. december 31-re módosult.
 
Az Agrárminisztérium felhívja a figyelmet, hogy a pályázatra korábban beérkezett kérelmek elbírálása folyamatosan zajlik. Ennek eredményeképpen az Irányító Hatóság ez idáig összesen 853 darab kérelem támogatásáról hozott döntést, több mint 10 milliárd forint értékben, amely közel 6000 hektár új erdő telepítését eredményezi.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink