hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nem veszi meg a 4iG a T-Systems Magyarországot

  • MTI

A 4iG Nyrt., valamint a Magyar Telekom Nyrt. megszüntette a T-Systems Magyarország Zrt. felvásárlásával kapcsolatos tárgyalásokat – jelentette be a 4iG és a Magyar Telekom kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A felek a közlemény szerint július 9-i bejelentésükkel összhangban tárgyalási folyamatot indítottak a T-Systems Magyarország 4iG-nek történő lehetséges eladásáról, valamint aláírtak egy nem kötelező erejű előzetes megállapodást. Kedden – a 4iG kezdeményezésére – az előzetes megállapodás felmondása mellett döntöttek.

A 4iG és a Magyar Telekom tovább vizsgálja az együttműködési lehetőségeket annak érdekében, hogy partnerségre lépjenek a nagyvállalati és az állami szektor számára értékesített szolgáltatások területén. A felek között korábban létrejött konzorciumi megállapodások változatlan feltételekkel hatályban maradnak – írták közleményükben a társaságok.

Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója az MTI-hez eljuttatott sajtóközleményben kifejtette: nehéz, de megfontolt döntést hoztak. Ennek ellenére nem mondtak le hazai és régiós növekedési terveikről. A 4iG kiemelkedő évet zár az idén, amely kiegyensúlyozott hátteret biztosít a társaság növekedési pályájának fenntartásához. Emellett folytatják a tárgyalásokat a Magyar Telekommal a mindkét társaság számára előnyös üzleti együttműködés további lehetőségeiről. A 4iG az organikus növekedés mellett továbbra is aktívan keresi azokat az akvizíciós célpontokat, amelyek támogatják növekedési céljait és a részvényesi értéknövelést – közölte.

Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója hangsúlyozta: a Magyar Telekom célja változatlanul az, hogy ügyfeleinek mindig a legjobb minőségű, integrált szolgáltatásokat nyújtsa a legjobb hálózaton. Bíznak abban, hogy bevált stratégiájukkal és erős stratégiai partnerekkel - köztük a 4iG-vel - folytatni tudják fejlesztéseiket, tovább erősítik piacvezető pozícióikat és értéket teremtenek részvényeseik és az egész magyar társadalom számára – mondta a közlemény szerint.

A két társaság 2019. július 9-én jelentette be, hogy megállapodást írtak alá a T-Systems Magyarország adásvételéről. A T-Systems Magyarország kis- és középvállalati értékesítési üzletága nem képezte az ügylet tárgyát.

Az aláírt előzetes megállapodásban a felek megegyeztek a vételárban és a főbb feltételekben, azonban a tranzakció teljes feltételrendszere az előzetes megállapodást is ide értve – a T-Systems Magyarország átvilágítása és a felek közötti további tárgyalások függvényében – a végleges adásvételi szerződés aláírásával vált volna kötelező erejűvé.

Október 16-án, egy konferencián Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója arról számolt be, hogy jól halad a T-Systems Magyarország akvizíciójának előkészítése, három hónap alatt lezárult a százmilliárd forint fölötti árbevétellel rendelkező, és több ezer alkalmazottat foglalkoztató, az IT-piacon piacvezető vállalat átvilágításának első szakasza, és már a megállapodások véglegesítése folyik az eladó Magyar Telekom Nyrt.-vel.

A 4iG a tárgyalások sikeres lezárása esetén két forrásból finanszírozta volna az akvizíciót és további növekedési terveit: a november végéig tervezett, 30 milliárd forintos zártkörű kötvénykibocsátásból, valamint egy 30 milliárd forintos ázsiós tőkeemelésből, amelyet megállapodás esetén december végéig hajtottak volna végre.

A 4iG fennállásának legeredményesebb évét tudhatja maga mögött – írták az előzetes megállapodás felbontásáról szóló keddi közleményben. A társaság 2019 első három negyedévében 25,18 milliárd forint IFRS szerinti konszolidált bevételt ért el 2,48 milliárd forint fölötti EBITDA és 1,69 milliárd forintos adózott eredmény mellett. A társaság menedzsmentje az év végéig  a vállalat teljesítményének és eredményének további növekedésére számít.

A Magyar Telekom csoport szintű árbevétele 0,5 százalékkal, 484 milliárd forintra, adózott nyeresége pedig 18,6 százalékkal 31,5 milliárd forintra nőtt 2019 első kilenc hónapjában. Idén a bevételek enyhe csökkenésére, az EBITDA eredményben pedig 1-2 százalékos növekedésre számít a társaság a közlemény szerint.

A 4iG és a Magyar Telekom részvényeivel egyaránt a BÉT prémium kategóriájában kereskednek.

A 4iG a keddi kereskedést 690 forinton zárta, 82 forinttal, 10,62 százalékkal alacsonyabban az előző záróárnál. Az elmúlt egy évben a 4iG legmagasabb ára 1184 forint, a legalacsonyabb 304 forint volt.

A Magyar Telekom záróára kedden 440 forint volt, nem változott az előző záróárhoz képest, éves maximuma 476,5 forint, éves minimuma 406 forint.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Cég értékesítése ingatlannal

Dr. Szeiler Nikolett

ügyvéd, adótanácsadó

SZIT-mutatók

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close