hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nem tudnak mit kezdeni a képzési pénzzel a mikrovállalkozások

  • MTI/Adózóna

Az iparosok, a mikrovállalkozások nehezen tudják felhasználni a pályázaton elnyerhető minimum 3 millió forint képzési forrást, ezért az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) azt javasolja, hogy a helyi ipartestületeket ernyőszervezetként vonják be a rendszerbe – mondta Németh László, a szövetség elnöke az MTI-nek, miután az országos elnökség a napokban áttekintette a kkv-k helyzetét.

Az IPOSZ elnöke kifejtette, az országos elnökség szerint az 5-nél kevesebb embert foglalkoztató mikrovállalkozások problémája, hogy nehezen tudják elengedni munkatársaikat a képzőhelyek több napos csoportos képzéseire, ugyanakkor az új ismeretek elsajátítására nekik is szükségük van.

A szövetség szerint a helyi ipartestületek az ottani igényekhez, lehetőségekhez alkalmazkodva hatékonyabban oldanák meg a kisvállalkozások munkatársainak képzését - mutatott rá az IPOSZ elnöke.

A szövetség kérte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól, vizsgálja felül, hogy segédmunkásoknak kisgép kezeléséhez – például építőiparban a betonkeverő géphez – szükséges-e a jogszabályban előírt magas óraszámban OKJ-s vizsgát tenniük – mondta Németh László. Jelezte, szerintük a munkavédelmi előírások betartása mellett egyszerűbb betanítással is megoldható lenne a segédmunkaerő képzése.

Az országos elnökség szerint a kisvállalkozások számára rezsicsökkentése lenne, ha a családi házakra vonatkozó ingyenes kéményseprő szolgáltatás kiterjedne arra az esetre is, amikor a mikrocég székhelye a tulajdonos lakóhelyére van bejelentve – tette hozzá a szövetség elnöke.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST / VIDEÓAJÁNLÓ

Kérdések és válaszok

Szemüveg

Szipszer Tamás

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 május
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
hirdetÉs