adozona.hu
Egy tonna Elf Bart hoztak be Magyarországra
//adozona.hu/altalanos/NAV_Elf_Bar_ecigaretta_balesetbunugyrss_57HHMO
Egy tonna Elf Bart hoztak be Magyarországra
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói több bűncselekmény elkövetése miatt hallgattak ki egy kínai párt. Az elkövetők több, mint egy tonna Elf Bart rendeltek hazánkba, de ez még nem minden: lakásuk alatt egy komplett elosztóközpontot működtettek, mint kiderült, a megtalált portékák túlnyomó része hamis termék, olvasható a NAV honlapján.
A NAV Repülőtéri Igazgatósága mélységi ellenőrzés közben bukkant, több mint 10 ezer darab nikotintartalmú e-cigarettára. Ezen termékek forgalmazása Magyarországon tiltott. Az ügyben a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóság nyomozói büntetőeljárást indítottak költségvetési csalás miatt, amelynek keretében megállapították, hogy az illegális termékeket kínai állampolgárok rendelték távol-keleti hazájukból. A bűncselekménnyel okozott vagyoni hátrány közel 85 millió forint.
A budapesti nyomozók a kínai pár tartózkodási helyén kutatást tartottak. A kényszerintézkedések keretében újabb bűncselekmény elkövetését sikerült feltárniuk és félbeszakítaniuk. Az elkövetők családi házának garázsában egy elosztó központra bukkantak, ahol nagy mennyiségű hamis termékek (órák, cipők, pólók stb.) álltak halmokban. Az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt folytatnak büntetőeljárást. A lefoglalt ruházati termékek és kiegészítők hamisak, bár az eredeti termékekre megszólalásig hasonlítanak, sértik az eredeti áruk jogtulajdonosainak jogát, továbbá alkalmasak a vásárlók megtévesztésére. A termékek között vélelmezhetően jogsértő potencianövelő kapszulákat is találtak, amelynek szakértői vizsgálata az eljárás további részét képezi.
Az élettársak kihallgatásukat követően – az eljárás további szakaszában – szabadlábon védekezhetnek.
Hozzászólások (0)