hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Átverés árverésre bocsátott ingatlanokkal – milliárdos csalást derített fel a rendőrség Budapesten

  • adozona.hu

A bűnszövetség tagjai mégis több száz embert tudtak átverni azzal, hogy jóval a piaci ár alatt tudnak megszerezni árverésre bocsátott lakásokat és házakat – írja a police.hu.

A BRFK gazdasági nyomozói milliárdos kárt okozó bűnszövetséget számoltak fel, melynek tagjaira egy szervezett akcióban ütöttek rajta a fővárosban és több vidéki helyszínen. Jelenleg nyolc embert gyanúsítanak azzal, hogy 2020 júniusától kezdődően árverésre szánt ingatlanok adatait szerezték meg, majd azokat nyilvános internetes oldalakon hirdették meg úgy, mintha jogosultak lennének azok értékesítésére. Az érdeklődőkkel a bűnszövetségben szervező szerepet betöltő tagok elhitették, hogy kizárólag az ő cégük tudja jóval a piaci ár alatt megszerezni az ingatlanokat. Módszerük az volt, hogy a vevőként jelentkező ügyfelektől elkérték a vételár gyakran 20-25 százalékát azzal az indokkal, hogy az ingatlanokra terhelt adósságot kifizessék, így tehermentesítsék, majd jutányos áron eladják a velük szerződő ügyfeleiknek. A csalók azt is megígérték, hogy a tartozás rendezése érdekében fel tudják venni a kapcsolatot az adósokkal, és a végrehajtóval is meg tudnak egyezni.

Az érdeklődőkkel a pénzátadást követően az ingatlanok megvételére szerződéseket kötöttek, majd az ügyintézés idejének elhúzása céljából rávették őket, hogy az általuk vezetett, illetve képviselt gazdasági társaságokkal újabb szerződéseket kössenek, illetve további összegeket fizessenek be. A sértettek a szerződésben foglalt épületekhez nem jutottak hozzá, és a befizetett pénzüket sem látták viszont. Az elkövetők, hogy elkerüljék a lebukást, több átvert embert kártalanítottak; részben abból a célból, hogy elkerüljék a feljelentéseket, részben azért, hogy a meglévő ügyfeleik bizalmát fenntartsák és további új ügyfeleket szerezhessenek.

A csalók ezzel a módszerrel több éven keresztül hitették el ügyfeleikkel, hogy meg tudják szerezni a kiszemelt árverés alatt álló ingatlanokat, ennek érdekében az érdeklődők pedig milliós tételben utaltak megbízási, illetve előleg díjakat a csalók cégeinek bankszámláira.

Az eddigi adatok alapján a bűnszövetség tagjai 105 embert vertek át, de ennél jóval több sértett is lehet, akik még nem fordultak a rendőrséghez. Az eljárásban eddig azonosított sértetteknek a gyanúsítottak több, mint 1 milliárd forint kárt okoztak.

A BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály nyomozói 2024. június 19-én szervezett akcióban fogták el a gyanúsítottakat Budapesten, Pest és Veszprém vármegyékben. Nyolc helyszínen, köztük egy ügyvédi irodában hajtottak végre kutatást, mely során mobiltelefonokat, SIM kártyákat, táblagépeket, számítógépeket, valamint 1 millió forintot foglaltak le. A rendőrök két helyszínen több mint fél kilogramm kábítószergyanús növényi törmeléket – a gyorsteszt eredménye alapján marihuánát – találtak. Két gyanúsítottat mintavételre is előállítottak kábítószer fogyasztás gyanúja miatt.

A BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály nyomozói a bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett jelentős kárt okozó csalás bűntett miatt folytatott eljárásban ezidáig nyolc gyanúsítottat hallgattak ki, közülük három szervezőt a bíróság letartóztatott.

NAV-tájékoztató a visszterhes vagyonátruházási illetékről

NAV-tájékoztatók: öröklési illeték, ajándékozási illeték

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink