hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Mélyponton a munkanélküliség Szlovéniában

  • MTI

Szlovéniában 8 éves mélypontra csökkent a munkanélküliség júniusban.

A szlovén statisztikai hivatal azt közölte, hogy a munkanélküliségi ráta az előző havi 9,4 százalék után 9,1 százalékra csökkent júniusban, ami 2009 júniusa óta a legkedvezőbb adat.

Havi szinten 2,7 ezerrel, 84,8 ezerre csökkent az állástalanok száma, míg a munkahellyel rendelkezők száma 3,5 ezerrel, 850,3 ezerre emelkedett júniusban. 

Tavaly júniusban 10,8 százalék volt a szlovéniai munkanélküliség, amely eddigi mélypontját 2008 szeptemberében érte el, akkor 6,3 százalékos volt a ráta.

A szlovén gazdaság 2014-ben lépett ismét növekedési pályára, az exportorientált gazdaságú ország GDP-növekedése tavaly 2,5 százalék volt.

A ljubljanai kormány az idei évre 3,6 százalékos bővüléssel számol.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Nyereményjáték szervezése üzletszerűen

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Termékexport de EU-ba történő szállítás

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 január
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close