hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megugrott az internetes szolgáltatások árbevétele

  • MTI

Dinamikusan nőtt az internetes szolgáltatások árbevétele, 2020-ban az internet-hozzáférési szolgáltatások összes nettó árbevétele 326 milliárd forint volt, egy év alatt 8,2 százalékkal nőtt – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Digitális gazdaság 2020 című legfrissebb kiadványából.

Ezen belül a legnagyobb, 54 százalékos részaránnyal rendelkező mobilinternet bevétele 11 százalékkal emelkedett. Az árbevétel szintén jelentősen, 20 százalékkal bővült az optikai kategóriában és 2,2 százalékkal a kábeltévéhez kapcsolódó internet-előfizetéseknél, ezzel szemben az xDSL-előfizetésekből származó árbevétel 7,8 százalékkal csökkent.

Magyarországon évek óta magas koncentráció jellemzi az internetszolgáltatók piacát: 2020-ban a 15 vezető (10 ezer feletti előfizetéssel rendelkező) szolgáltató cég a 10 millió előfizető 97 százalékát tudta magáénak. A középméretű (az 1–10 ezer közötti előfizetéssel rendelkező) vállalkozásokhoz az előfizetések 2,0, míg a legkisebb, az ezer előfizetésnél kevesebbel rendelkező szolgáltatókhoz 0,6 százaléka tartozott.

Tavaly az internet-előfizetések száma meghaladta a 10 milliót, 1,6 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál. A bővülést az optikai csoport 16 százalékos, a vezeték nélküli 1,0 és a kábeltelevízió 1,8 százalékos növekedése határozta meg.

Mint írták, a digitális fejlődés a gazdaság és a társadalom minden területén érezteti hatását. Tavaly szinte minden hazai vállalkozásnak volt internetkapcsolata (94 százalék), 63 százalékuk rendelkezett saját honlappal. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) adatai szerint a nyilvántartott telefonszolgáltatási jogosultságok száma 2020-ban kismértékben nőtt, ellenben az internetszolgáltatási és műsorelosztási jogosultságoké csökkent egy év alatt. A mobilszolgáltatási jogosultságok száma a telefon- és internetszolgáltatóknál is emelkedett az előző évhez képest.

A mobiltelefon- és/vagy mobilinternet-szolgáltatás elérését lehetővé tevő SIM-kártyák száma nem változott jelentősen az utóbbi években. Az aktív SIM-kártyák száma az előzetes adatok szerint 2020 végére az egy évvel korábbihoz képest 1,3 százalékkal, 12,7 millióra nőtt. Az előfizetések száma tartalmazza a több mint 1,3 millió M2M-kártyát is, amely az emberi beavatkozás nélküli kommunikációt jelenti.

A mobilhálózat adatforgalma a kombinált szolgáltatáscsomagok és a havidíjas előfizetések térnyerése miatt egy év alatt több mint másfélszeresére bővült. Az adatforgalom nagymértékű növekedéséhez hozzájárult az okostelefonok használata és az adatátviteli sebesség technológiai fejlesztése is. Az összes adatforgalom 94 százaléka 4G/LTE-rendszeren, 3,0 százaléka 3G/UMTS-hálózaton keresztül zajlott.

A hazai vállalkozások összes árbevételének 23 százaléka származott elektronikus értékesítésből tavaly, ez 2019-ben is magasabb volt, mint az uniós átlag. A tagállamok rangsorában ezzel a felső harmadba tartozik az ország.

A vezetékestelefon-fővonalak száma az elmúlt években nem változott jelentősen. 2020 végén az előzetes adatok szerint 3 millió 85 ezer vezetékestelefon fővonal működött, 3,1 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A vezetékestelefon szolgáltatás területén rendkívül magas a koncentráció, 2020-ban három szolgáltatóhoz tartozott a vonalak 94 százaléka. A vezetékes telefonról indított hívások száma és időtartama is csökkent az elmúlt években. Ez alól kivétel a 2020. év, ekkor a beszélgetések száma kisebb mértékben, de tovább csökkent, míg a hívások ideje 7,4 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Mindez a járvány miatt megváltozott kapcsolattartási szokásokkal függ össze – közölte a KSH.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Járulékfizetés táppénz alatt

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink