hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megtorpant a vállalatok beruházási kedve

  • adozona.hu

Az elmúlt fél évben tapasztalt fellendülést követően visszaesett a vállalatok beruházási szándéka, és jelenleg a cégek kevesebb mint fele tervez valamilyen fejlesztést a következő egy év során, s a cégek többsége a beruházásokra szánt összeget sem tervezi növelni – derül ki a K&H növekedési index legfrissebb adataiból.

A célokat tekintve egyértelműen a technológiai fejlesztések állnak az élen, és elsősorban az ipari, építőipari és a 2-3,9 milliárd éves árbevételű cégeknél várható leginkább beruházás a következő egy évben.

A hazai, 2 milliárd forint feletti éves árbevételű, nem állami nagyvállalatok beruházási szándéka az előző két negyedévi fellendülést követően visszakorrigált. A K&H nagyvállalati növekedési index eredménye szerint az előző negyedévi 53 százalékról 45 százalékra csökkent azoknak a cégeknek az aránya, amelyek a következő 1 évben fejleszteni kívánnak. A vállalatok részéről tehát most alacsonyabb beruházási intenzitás várható, emellett pedig azt is látni kell, hogy továbbra sem sikerül tartósan 50 százalék felett tartani a fejlesztési szándékot – mutat rá Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője.

Hozzáteszi: a konkrét célokat tekintve a megvalósítandó beruházásoknál erőteljesen visszaesett a hosszabb távon gazdasági bővülést elősegítő beruházások, mint a technológiai fejlesztések, a kapacitásbővítésben gondolkodók aránya pedig gyakorlatilag nem változott az előző negyedévhez képest.

A beruházásokra szánt összegekben sem várható nagy fellendülés, hiszen enyhén erősödött azoknak az aránya, akik idén szinten tartják a fejlesztésekre fordítandó költségeket (70 százalék), miközben az előző negyedévhez képest 29 százalékról 23 százalékra visszaesett azon vállalatok aránya, akik növelni tervezik beruházásaik értékét.

A beruházási szándék összefügg a cég méretével, de míg általában a cég méretével párhuzamosan a beruházási hajlandóság is nő, most ennek a fordítottja igaz. Jelenleg a 2-3,9 milliárd éves árbevételű cégeknél várható leginkább és a 10 milliárd éves árbevételt meghaladó cégeknél a legkevésbé valamilyen fejlesztés a vállalatvezetők várakozásai alapján. A méret mellett a tevékenységi kör is meghatározó, ha beruházásokról van szó. Jelenleg az ipari, építőipari cégek jóval nyitottabbak a beruházásokra (58 százalék), miközben a kereskedelemben és a szolgáltató szektorban ennél jóval visszafogottabbak (38 százalék és 34 százalék).

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Járulékfizetés táppénz alatt

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink