Meglódult a bankbetétek kamatszintje, duplája is lehet a prémium állampapírokénak

  • adozona.hu

Szárnyalnak a bankbetéti kamatok, a lendületnek kétségkívül mozgatórugója az állampapírokból kiáramló megtakarítás, de az égbe szökő kamatszinteket segíti az inflációnál magasabb jegybanki alapkamat is. A napokban több bank is elkezdte felfelé húzni a kamatszinteket, így azok még távolabb kerültek az inflációkövető állampapír idei kamatszintjétől – írja a BiztosDöntés.hu.

Az inflációt biztosan túlszárnyalják most a bankbetétek

A kockázatmentes befektetők elvárása általában az szokott lenni, hogy legalább az inflációt kompenzálja a bankbetét kamata. Bár az inflációt havonta méri a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), a korábban igen népszerű Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) befektetői idén – a tavalyi évi inflációja alapján - egész évben 3,7 százalékos kamatot kapnak a pénzükre. Ehhez 0,25 és 1,5 százalék közti kamatprémium jár, sorozattól függően. Így a tényleges kamat évi 3,95 és 5,2 százalék közötti lesz.

A PMÁP sorozatokból idén még hátravan:

– március 27-én 260,774 milliárd,

– április 20 és 22 között 718,138 milliárd,

– május 21-én 519,711 milliárd,

– június 20-án 240,023 milliárd, míg

– július 20-án és 26-án összesen 391,539 milliárd forintnyi összegű állampapír befektetés kamatfordulója.

A kamatfizetésben hátralévő 9 PMÁP sorozat közül összesen 424,231 milliárd forintnyi állampapír befektetés futamideje az idei kamatfizetéssel véget is ér, így ezeknek a papíroknak a befektetői mindenképpen befektetési döntéshelyzet előtt állnak.

A 15 százalékos kamatadó (hivatalos nevén személyi jövedelemadó) és a 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) levonása miatt ez 5,48 és 7,22 százalék közötti bruttó betétkamat szintet jelent a bankbetétek piacán, ha a befektető ezt választja az inflációkövető állampapír helyett.

Ennél azonban ma már vannak magasabban kamatozó bankbetétek.

A legjobb kamat megközelíti az inflációkövető állampapír kamatszintjének dupláját

A bankbetétek bankonként és ügyfelenként 100 000 euróig, azaz mintegy 40 millió forintig ugyanolyan biztonságban vannak, mintha állampapírba tenné a pénzét a befektető. Ha így nézzük, akkor most egy különleges időszakban vagyunk, hiszen a banki betétekkel jobb kamatokat el lehet érni, mint az inflációkövető állampapírral – mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Évi 10 százalékos betétkamat is elérhető 3 hónapra a befektetési alappal kombinált a CIB Bank CIB Tandem Megtakarítás Magnifica Kedvezménnyel nevű betéttel, mely a bank prémium ügyfeleinek szól. Ehhez 10 millió forintos átlagos vagyon, vagy 800 000 forintos átlagos jóváírás szükséges. E nélkül a CIB Tandem Megtakarítás választható, amely évi 7 százalékos betétkamatot nyújt 3 hónapra. Mindkét esetben legalább a betétben elhelyezett összeg kétszereséért kell vásárolni a meghatározott befektetési termékek valamelyikéből. Mindkét konstrukció befektetési része nem kockázatmentes, a befektetett tőke kockázat alatt áll.

A Gránit Banknál a Gránit eBank betét 3 hónapra évi 6,50 százalékos kamatot fizet új pénzre, aktivált eBank szolgáltatás és legalább két egymást követő hónapban érkező, egyenként legalább 400 000 forintos egyösszegű jóváírás esetén. A Gránit Bank befektetéssel kombinált Gránit Hozampáros betétjének lekötött betét része évi 8 százalékos betétkamatot fizet 4 hónapra. A befektetési rész mértéke 50 százalék. Itt is eltérő a konstrukció kockázata a befektetési és a lekötött betéti rész között.

Évi 8 százalékos kamatra fektethetik be pénzeiket a K&H Banknál bankszámlával már legalább 1 hónapja rendelkező ügyfelek a K&H rajt betétben 90 napra, új pénzre. A privát banki ügyfelek 1 százalékkal magasabb kamatot kapnak (évi 9 százalékot). Ugyancsak évi 8 százalékot fizet 180 napra a K&H mix megtakarítás betéti része (50 százalékos befektetési résszel). A konstrukció befektetés része itt sem kockázatmentes.

 

A MagNet Banknál az új pénzre szóló PRIZMA FORINT Betét ajánlat 3 hónapra évi 6,62 százalékos, 6 hónapra pedig évi 6,45 százalékos lekötött betét kamatot kínál. 
Új ügyfelek számára szól a HELLO betét ajánlat, mely 6 hónapra évi 4,2 százalékos kamatot ígér, plusz egy sávosan változó bónusz összeget, mely viszont kamatadó-mentes és szochó-mentes. Ennek a hozamhatása olyan, mintha az évi 4,2 százalékos bruttó lekötött betétkamatot évi 1,39 és 2,78 százalék közötti bruttó kamattal emelné meg, a lekötött összegtől függően. Így 5,59 és 6,98 százalék közti bruttó kamattal lehet számolni.

Szintén kiemelkedő kamatot nyújt még a Magyar Cofidis Bank Cetelem Takarékszámlája 1 évre 5,75 százalékos, 18 hónapra évi 5,5 százalékos betétkamatot kínálva.

Az MBH Bank szintén kínál magas kamatot nyújtó bankbetétet a Prémium ügyfelek számára. Új pénzből, vagy a bankcsoportnál lejáró állampapírból, illetve állampapír visszaváltásból származó pénzeiket 6 hónapra évi 6,5 százalékos kamattal köthetik le a bank meghatározott fizetési számlacsomaggal rendelkező ügyfelei.

Magas kamatot fizet az OTP Bank kizárólag bankfiókokban elérhető ajánlata, mely 6 hónapra és új pénzre évi 6,5 százalékos lekötött betétkamatot kínál a Prémium forint betétben. A magas kamat feltétele a lakossági Bázis Számla megléte, melyhez Prémium Next szolgáltatás kapcsolódik.

Devizában is lehet takarékoskodni

Noha a devizában történő befektetés árfolyamkockázatot rejt, de a devizaárfolyamok emelkedése most extra hozamot termelhet a befektetőknek. Aki ebben bízik, az akár euró lekötött betétek között is tud idehaza válogatni.

A CIB Banknál devizában is elérhető a befektetéssel közös betétlekötés. A prémium ügyfeleknek kínált CIB Euró Tandem Megtakarítás Magnifica Kedvezménnyel nevű konstrukció a betéti részre 3 hónapra évi 6 százalékos euró betétkamatot kínál. A befektetési jegyből a betétben elhelyezett összeg kétszereséért kell vásárolni. Prémium feltételek nélkül 3 hónapra évi 4 százalékos euró betétkamat érhető el.

A Gránit Banknál évi 0,95 és 2,75 százalék közötti lekötött betéti kamat érhető el euróban 1 és 12 hónap közötti futamidő esetén. Amerikai dollárban ugyanilyen futamidők mellett évi 2,5 és 3,5 százalék közötti kamat érhető el.

A K&H Bank amerikai dollár alapú befektetésre 30 és 365 nap közötti futamidők esetén 2,13 és 3,35 százalék közötti betétkamatot kínál.

A MagNet Banknál a Prizma euró betét kínál versenyképes kamatot. 3 hónapra évi 1,7 százalékos, 6 hónapra pedig évi 2,11 százalékos betétkamatot fizet.

Mind forintban, mind pedig devizában 15 százalékos kamatadó és 13 százalékos szociális hozzájárulási adó terheli a feltüntetett kamatokat.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Így változik a köznevelési foglalkoztatott pedagógus utazási kedvezményének érvényesítése 2025. április 1-jétől
Így változik a köznevelési foglalkoztatott pedagógus utazási kedvezményének érvényesítése 2025. április 1-jétől

Olvasónkban a köznevelési foglalkoztatott pedagógusok utazási kedvezményének érvényesítésével kapcsolatban felmerült a kérdés, hogy a március 31-ei határidőt követően mi a teendő....

Ezeken a helyeken várhatók NAV-razziák a héten
Ezeken a helyeken várhatók NAV-razziák a héten

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának közlése szerint 2025 13. hetében az alábbi helyeken lesznek adóhatósági helyszíni ellenőrzések. A közzétett információ nem zárja ki,...

Utazási kedvezmény
Utazási kedvezmény

Utazási kedvezmény

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Turizmusfejlesztési hozzájárulás alanyi adómentes

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyszemélyes kft. tulajdonosa, ügyvezetője táppénzre megy

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 március
H K Sze Cs P Sz V
24 25 26 27 28 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább