hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megduplázzák a családi pótlékot Romániában

  • MTI

A családi pótlék lépcsőzetes emeléséről döntött a román kormány, amelyet már alkotmánybírósági döntés is kötelez arra, hogy – a parlament által tavaly decemberben megszavazott törvény értelmében – megduplázza a juttatást.

Az erről szóló sürgősségi rendeletet „első olvasatban” tárgyalta szerda esti ülésén a bukaresti kormány – közölte Violeta Alexandru munkaügyi miniszter.

A parlamentben szövetségesei révén többségben lévő ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) által kezdeményezett, költségvetési fedezet nélkül elfogadott jogszabály szerint a gyerekenkénti családi pótlék havi összegét 150-ről 300 lejre (21 600 forint) kell emelni a két év feletti, illetve 300-ról 600 lejre a két év alatti, illetve fogyatékkal élő 3 év feletti kiskorúak esetében.

A jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségi kormánya szerint a koronavírus-járvány közepette egyszerűen nincs pénz erre, hiszen a válság miatt az államháztartási hiány már az első fél évben elérte a GDP 4,17 százalékát.

A kormány januárban sürgősségi rendelettel halasztotta el a családi pótlék azonnali megduplázását, de a rendeletet a baloldali parlamenti többség később elvetette, a kormány pedig hiába emelt alkotmányossági óvást a költségvetési fedezet nélküli parlamenti döntés ellen: az alkotmánybíróság a családi pótlék megduplázásáról szóló törvény végrehajtására kötelezte a kormányt.

A szerdán előkészített – azonnal hatályba lépő, a parlament által később megvitatandó – újabb sürgősségi kormányrendelet szerint szeptember elsejétől 20 százalékkal növelik a családi pótlékot, majd évente kétszer újabb 20-20 százalékkal. Így a családi pótlék 2022 július elsején érné el a jelenlegi szint kétszeresét – mondta a munkaügyi miniszter.

A PSD már korábban kilátásába helyezte, hogy bizalmatlansági indítvány terjeszt be a kormány ellen, amennyiben a kabinet „nem hajlandó” megkétszerezni a családi pótlékot, illetve nem hajtja végre az előző PSD-kormányok idején erre az évre előirányzott 40 százalékos nyugdíjemelést.

A román kormány 6,7 százalékos államháztartási hiányt vállalt idénre, de gazdasági elemzők és nemzetközi pénzintézetek arra figyelmeztettek, hogy a „populista” intézkedések következtében a deficit akár a 10 százalékot is elérheti.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Cserepótló vétel, illeték

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szerződéskötés

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink