hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megdöbbentő adat: másfélszeresére drágultak a gyümölcsök egy év alatt

  • MTI

Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál – közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz képest összességében nem változtak az árak. Az adat megfelel az elemzők korábbi várakozásának. Az éves maginfláció a júliusi 4,5 százalékról 4,7 százalékosra nőtt. A nyugdíjas fogyasztói kosárra számolt infláció az előző havival megegyező, 4,3 százalékos maradt.

Az élelmiszerek ára éves összevetésben 7,9 százalékkal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké 17,1 százalékkal drágult, a gyümölcsök árának 46 százalékos emelkedése miatt, míg a zöldségfélék ára 6,6 százalékkal, a burgonyáé 8 százalékkal csökkent. A cukor ára 13,4, százalékkal ment feljebb egy év alatt a tojásé 10,2 százalékkal, a tejé 8,9 százalékkal lett magasabb. A sertéshús 9,8 százalékkal került többe, mint tavaly augusztusban, a baromfihús viszont csak 2,3 százalékkal.

A dohányáruk 10,3 százalékkal drágultak az előző havi 9,7 százalék után. A szeszesitalok 3,3 százalékkal drágultak.

A járműüzemanyagok ára 4,7 százalékkal csökkent, jobban az előző havi 4,2 százaléknál. A tartós fogyasztási cikkek 2,6 százalékkal drágultak, Ezen belül az új gépjárművek 12,3 százalékkal drágultak, a használtak 5,1 százalékkal olcsóbbak lettek, a számítógépek és telefonok 4,0 százalékkal kevesebbe kerültek. Az ékszerek ára 24,4 százalékkal emelkedett.

A szolgáltatások ára 3,5 százalékkal emelkedett, de ezen belül a háztartási szolgáltatások, javítás, takarítás, mosatás díjazása 8,5 százalékkal nőtt. A postai szolgáltatások 10,2 százalékkal a telefon- és internethasználat 3,5 százalékkal drágább. A távolsági utazások tarifái 6,6 százalékkal csökkentek, a belföldi nyaralás költsége 5,6 százalékkal magasabb lett.

Júliushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 0,3 százalékkal csökkent, meghatározóan az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 4,4 százalékos árcsökkenésének következményeként. E nélkül számítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,2 százalékkal nőtt. A járműüzemanyagok ára 0,8 százalékkal csökkent. A szolgáltatások 0,4 százalékkal drágultak, részben az üdülési szolgáltatások 2,2 százalékos havi áremelkedése nyomán.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink