hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Már egy kis odafigyeléssel is enyhíthető a munkaerőhiány

  • adozona.hu

A veszélyeztetett, illetve hátrányos helyzetű álláskeresőket segítő magyarországi Incorpora szerint a munkáltatók kicsivel több odafigyeléssel könnyebben találhatnak embert a betöltetlen álláshelyekre. Az Incorpora a „la Caixa” Alapítvány és az osztrák Erste Alapítvány közös kezdeményezéseként indult el 2016-ban hat hazai civil szervezet részvételével. A munkavállalók és a munkáltatók részére mediációs szolgáltatást nyújtó programban a hazai működés három éve alatt több mint 600 vállalkozás, illetve mintegy 2600 ember vett részt, és több mint ezren találtak munkát, olvasható az Erste Bank sajtóközleményében.

„Az Incorpora három éve tartó magyarországi munkája során több mint ezer veszélyeztetett helyzetű embert sikerült a munkaerőpiacon elhelyezni, együttműködve társadalmi szervezetek hálózatával és olyan vállalatokkal, amelyek csatlakoztak az Incorporához. Azok a cégek, amelyek az Incorporával működnek együtt, valóban nyitottak és rugalmasak a kiszolgáltatott csoportok alkalmazásában. Könnyebb integrálni a munkaerőpiacra a speciális igényű munkavállalókat, ha a vállalatok hozzájárulnak például az egyének képzéséhez a helyszínen, vagy nyitottságot mutatnak a rugalmas munkabeosztás, például az otthoni vagy a részmunkaidős munka iránt” – hívta fel a figyelmet az Incorpora sajtótájékoztatóján Bessenyei Hajnalka, a program projektmenedzsere. „Tapasztalataink azt mutatják, hogy a munkáltatóknak csak kissé kell nyitottabbnak lenniük a foglalkoztatás területén. Például az introvertált fiatalok könnyen elbukhatnak egy állásinterjún, mert számukra ez egy kellemetlen helyzet, amivel nehezen tudnak megbirkózni, míg a szóban forgó munka során tökéletesen teljesítenék feladataikat. Azért vagyunk itt, hogy közvetítsünk a sérülékeny csoportok és a munkaadók között” – tette hozzá Bessenyei Hajnalka.

Az utóbbi években a magyar gazdaság számára az egyik legnagyobb kihívást, növekedési korlátot a munkaerőhiány jelenti. Az idei második negyedévben csaknem 80 ezer regisztrált betöltetlen álláshely volt Magyarországon. A munkaadókat tömörítő érdekképviseleti szervezetek becslése szerint jelenleg 200–250 ezer ember hiányzik a munkaerőpiacról. Miközben mind több vállalkozás számára jelent nehézséget, hogy új munkavállalót találjon, rengetegen vannak, akik szeretnének és tudnának is dolgozni, mégsem találnak munkát. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint augusztus végén 245 ezer főt tartottak nyilván álláskeresőként, a tényleges munkaerő-piaci tartalék azonban ennél jóval nagyobb lehet.

Rengetegen küzdenek azért, hogy visszatérjenek a munkaerőpiacra: a nyugdíj előtt állók, a fiatalok, a gyesről visszatérő többgyermekes anyák, a kisebbségek tagjai vagy éppen egy súlyosabb betegség gyógyultjai számára ismerős nehézség a foglalkoztatók rugalmatlansága. A veszélyeztetett munkaerő-piaci helyzetben lévőket ugyanakkor kevesen segítik, nincs hova fordulniuk tanácsért, segítségért. Az Incorpora programot 2006-ban a „la Caixa” Alapítvány indította el Spanyolországban azzal a céllal, hogy a veszélyeztetett helyzetű emberek elhelyezkedését támogassa. Az Incorpora Spanyolországban eddig több mint 35 ezer csatlakozott vállalatot, 370 partner civil szervezetet és közel 100 ezer elhelyezett munkavállalót vont be a kezdeményezésbe. A program jelen van már Portugáliában, Lengyelországban, Tunéziában és Marokkóban is.

Az Incorpora 2016 júniusában, a helyi viszonyokhoz igazítva indult el Magyarországon a „la Caixa” Alapítvány és az osztrák Erste Alapítvány közös kezdeményezéseként hat hazai civil szervezet részvételével. Az elmúlt három évben több mint 2600 ember vett részt a programban, október végéig 1022 ember talált munkát az Incorpora munkaerő-piaci szolgáltatásán keresztül, és mintegy 600 vállalatot sikerült bevonni együttműködő partnerként. A munkához segített emberek 44 százaléka volt fogyatékkal élő vagy megváltozott munkaképességű, negyedük hajléktalan, közel 47 százalékuk elmúlt 45 éves, míg minden tizedik pályakezdő fiatal volt. Az álláskeresők kétharmadát hosszú távú szerződéssel sikerült elhelyezni.

Az Incorpora hálózat Magyarországon jelenleg hét implementáló civil szervezettel, illetve társadalmilag hasznos vállalkozással dolgozik együtt. A szakmai munkák koordinálását a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által működtetett Máltai Gondoskodás Nonprofit Kft. biztosítja. A Máltai Szeretetszolgálat megalakulása óta segíti újabb esélyhez a munkájukat veszített – hajléktalan, fogyatékkal élő, kirekesztett, hátrányos helyzetű – embereket, erre az utóbbi években több segítő programot is indított. A Máltai Szeretetszolgálaton kívül a Diverzitás Alapítvánnyal, a Fenntartható Vállalkozásokért Alapítvánnyal (Impact Hub Budapest), a Kontakt Alapítvánnyal, a Menhely Alapítvánnyal, a Motiváció Alapítvánnyal és az Egyszülős Központtal működik együtt az Incorpora.

Az Incorpora legfőbb célja a munkaerő-piaci szempontból veszélyeztetett helyzetű álláskeresők, kiemelten a pályakezdők, nők, megváltozott munkaképességűek, szegénységben élők, életkorilag diszkrimináltak elhelyezkedésének támogatása és társadalmi beillesztése integrációs mentorai, valamint a hálózathoz kapcsolódó civil szervezetek és együttműködő vállalatok közös munkája által – ismertette Győri Eszter, a Máltai Szeretetszolgálat programkoordinátora, munkaerő-piaci tanácsadó. Az Incorpora ingyenes szolgáltatásokat kínál egy átfogó munkaerő-piaci folyamat keretében a különböző, veszélyeztetett álláskeresők és a felelős foglalkoztatást támogató munkáltatók számára. A hálózaton keresztül a munkaadók egyszerre többféle célcsoportot is el tudnak érni, míg az álláskeresők számára a hálózati működés előnye, hogy több szervezet állásajánlataihoz is hozzáférnek.

Az Incorpora az álláskeresőket személyre szabott pályaorientációval, tanácsadással, valamint az önéletrajz és a motivációs levél megírásában, az álláskeresésben, az állásinterjúra való felkészítésben segíti, valamint sikeres felvétel esetén támogatást nyújt a munkahelyi beilleszkedéshez, illetve utókövetéssel járul hozzá a munkahely hosszú távú megtartásához. A munkáltatóknál az Incorpora segít felmérni, hogy milyen területeken és mekkora igény van munkaerő felvételére, hozzájárul a munkahelyi környezet felméréséhez, a munkakörök átvilágításához, majd ezek alapján javaslatot tesz a munkafolyamatok akadálymentesítésére. Ezt követően indul el a munkaerő-toborzás folyamata, az alkalmas jelölt felvétele esetén pedig a hálózat mentorai, integrációs szakemberei segítik a beilleszkedést. Az utánkövetés során az Incorpora mediációs jellegű üléseket biztosít a munkavállaló és a munkáltató számára, probléma esetén pedig hozzájárul a megoldáshoz szükséges lépések kialakításához.

Az Incorpora tapasztalatai szerint Magyarországon elsősorban a mikrovállalkozásokkal és a nagyvállalatokkal könnyebb együttműködni a veszélyeztetett illetve hátrányos helyzetű álláskeresők elhelyezésében – tette hozzá Győri Eszter. A kisebb, legfeljebb 15–20 főt foglalkoztató cégek esetében a kooperáció jellemzően a személyes kapcsolatok révén alakul ki, a kisebb szervezet pedig lehetőséget ad arra, hogy nagyobb figyelemmel és empátiával kezeljék azon munkavállalókat, akiknek erre szükségük van. A nagyvállalatoknál jellemzően a vállalati kultúra, a felkészültebb menedzsment, valamint az önálló HR-osztály jelent segítséget ezen a téren. A veszélyeztetett illetve hátrányos helyzetűek foglalkoztatása a kis- és közepes méretű vállalkozásoknál jelenti a legnagyobb kihívást. Ezek a cégek már túl sok embert foglalkoztatnak ahhoz, hogy egy-egy munkavállaló igényeire a vezetés külön is figyelni tudjon, ugyanakkor gyakran hiányoznak az ehhez szükséges mechanizmusok és csak kevesen foglalkoztatnak HR-szakembereket.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink