hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Több a foglalkoztatott, kevesebb a munkanélküli

  • MTI/Adózóna

Átlagosan 4 millió 447 ezer volt a foglalkoztatottak száma a tavalyi negyedik negyedévben, 36 ezerrel – 0,8 százalékkal – több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,3 százalékponttal, 68,8 százalékra emelkedett egy év alatt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az elmúlt év egészét tekintve a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 421 ezer volt, amely 70 ezerrel haladta meg a 2016. évit. A foglalkoztatási ráta a 15-64 évesek körében továbbra is rekordszintű, 68,2 százalék volt, 1,6 százalékponttal magasabb az előző évinél.

A negyedik negyedévben az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 88 ezerrel nőtt,  a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 39 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké 13 ezerrel csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

A  15-24 éves fiatalok korcsoportjában a foglalkoztatási ráta 29,3 százalékos volt. A 25-54 évesek foglalkoztatási rátája 1,1 százalékponttal, 84 százalékra nőtt, az idősebb, 55-64 éves korosztályban is többen dolgoztak, 1,9 százalékponttal, 53 százalékosra nőtt a foglalkoztatottak aránya.

Hozzátartozik a teljes képhez, hogy foglalkoztatottnak számít mindenki, aki az adott héten legalább 1 órányi, jövedelmet biztosító munkát végzett, vagy rendelkezett munkával, de abban átmenetileg (például betegség, szabadság, ideértve a szülési szabadságot is) nem dolgozott.

A tavalyi negyedik negyedévben a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 30 ezerrel, 175 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,8-ra csökkent. Ezzel az egy hónappal korábban elért rekord alacsony szinten maradt a ráta – tette közzé a legfrissebb adatokat a KSH.

A tavalyi év egészét tekintve a munkanélküliek létszáma átlagosan 192 ezer volt, 43 ezerrel kevesebb, mint 2016-ban. A munkanélküliségi ráta éves átlagban 4,2 százalékos, értéke 1 százalékponttal volt alacsonyabb az előző évinél.

A 15-24 éves korosztály munkanélküliségi rátája a negyedik negyedévben 1,4 százalékponttal, 10,2 százalékra csökkent, de a munkanélküliek egyötöde továbbra is ebből a korcsoportból került ki. A 25-54 éves legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 0,4 százalékponttal, 3,4 százalékosra, az 55-64 éveseké  1,2 százalékponttal, 2,7 százalékra csökkent.

Munkanélküli, aki az adott héten nem dolgozott, és nincs is olyan munkája, amelytől csak átmenetileg volt távol, a kikérdezést megelőző négy hét folyamán aktívan keresett munkát, a kikérdezés időpontjában rendelkezésre állt, azaz két héten belül munkába tudna állni, ha megfelelő állás kínálkozna számára, illetve már talált munkát, ahol 90 napon belül dolgozni kezd.

A magyar munkapiac 2017-ben elérte a közgazdasági értelemben vett teljes foglalkoztatottság állapotát, emiatt a munkanélküliségi ráta idén már csak korlátozottan tud tovább csökkenni – kommentálták piaci elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatait a tavalyi negyedik negyedévről. 

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője a munkaerő-piaci trendekről szólva elmondta, hogy az adatok lényegében teljes foglalkoztatottságról tanúskodnak, inkább szerkezeti változásokra lenne szükség, például úgy, hogy a részmunkaidő nagyobb szerepet kaphasson a piacon.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az idei évet illetően megállapította, hogy a kínálati oldal szűkössége miatt az eddigi erős dinamikával nem javulhat tovább a munkaerőpiac helyzete. A zsugorodó potenciális munkaerő-tartalék mellett az okok közé sorolta a kereslet-kínálat földrajzi és képzettségi eltéréseit is. 

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a munkaerőhiányról szóló folyamatos hírek ellenére a magyar gazdaság továbbra is mintegy 600 ezres munkaerő-tartalékkal rendelkezik a dolgozni szándékozó inaktívak, a közfoglalkoztatottak, a külföldre ingázók és a munkanélküliek számából ítélve.  Ezek egy részének a foglalkoztathatósága nyílt munkaerőpiacon azonban érdemi beavatkozásokat igényel.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink