hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Közelít a NAV

  • MTI

A minisztériumi és hatósági szakemberekből, valamint a szakmát és a vállalkozásokat képviselő hozzáértőkből álló grémium megállapításai alapján több ponton is módosulhat a NAV szervezete – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek adott interjújában. A tervek szerint a kormányhivatalokban is létrehoznának NAV-ügyfélszolgálatokat.

A tervek szerint a hatóság munkáját a jövőben a szaktárca államtitkársága irányítja majd, mégpedig úgy, hogy a minisztériumi államtitkár egyben a hivatal vezetője lesz – mondta Varga Mihály.

A NAV eddigi központi irányítóegysége a jövőben a nemzetgazdasági tárca berkeiben működne tovább. Ezzel párhuzamosan megszűnne a hivatal hét régiós igazgatósága, ezeknek az egységeknek a munkatársai elsősorban a megyék munkáját segíthetik majd. 

A módosítások számottevően befolyásolnák a cégek és a magánszemélyek mindennapjait, hiszen ezentúl a kormányhivatalokban is működne NAV-ügyfélszolgálat. A miniszter szerint az adófizetőknek így módjuk nyílna arra, hogy lakóhelyükhöz, székhelyükhöz közel eső helyen juthassanak érdemi adóügyi információkhoz. 

A módosítások január elsején léphetnek életbe. Az átalakítások ügyében a végső döntést a kormány hozza majd meg, a nemzetgazdasági tárca ugyanakkor már hozzálátott a szükséges jogszabályok előkészítéséhez.

Varga Mihály azt is elmondta, elképzelhető, hogy a NAV a jelenlegi 23 ezres létszám helyett a későbbiekben kisebb állománnyal működik majd.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink